Műkorcsolya: Tóth Ivett győzött a négy nemzet csatáján

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.17. 18:16
A pénteki rövid program után a szombati kűrt is megnyerte Tóth Ivett a műkorcsolyázók négy nemzet bajnokságán a lengyelországi Katowicében, így az élen végzett a nők mezőnyében.

A 18. életévét három nap múlva betöltő versenyző a lengyel, cseh, szlovák és magyar műkorcsolyázók összevont országos bajnokságán 114.34 pontot kapott a bemutatójára, ez pályafutása legjobbja.

Összesítésben 175.70 ponttal végzett az élen, ami – a nemzetközi szövetség (ISU) honlapja szerint – ugyancsak egyéni csúcs.

A korábbi Európa-bajnok Sebestyén Júlia tanítványán kívül Bátori Júlia és Szombathelyi Eszter képviselte a magyar színeket a nők mezőnyében, a verseny honlapja szerint előbbi a kűrben hetedik, összesítésben ötödik, utóbbi a kűrben és végeredményben is 14. lett.

A felnőtt férfiak mezőnyében Borovoj Alexander szombaton a kilencedik, összességében a nyolcadik, míg Csernoch András a kűrben a 15., összesítésben pedig a 14. helyen zárt.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
16 órája

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
Tegnap, 10:19

Nagy Marianna rögtönzött forgása – az eset a nézőknek fel sem tűnt

Népsport
2026.01.31. 08:52

Pavlova Maria: Tudjuk, igenis erősek és jók vagyunk

Téli sportok
2026.01.21. 17:31

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
2026.01.17. 23:32

Újabb grúz arany a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
2026.01.17. 20:31

Műkorcsolya Eb: észt győzelem született a nők versenyében

Téli sportok
2026.01.17. 08:22

Pavlova Maria: Végre megcsináltuk!

Téli sportok
2026.01.16. 19:54
Ezek is érdekelhetik