Téli olimpia: vasárnap jön az „aranygép” – a szurkolókat is várják Liuék fogadására

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.24. 07:52
null
Vasárnap a szurkolók is fogadhatják a gyorskoris aranycsapatot (Fotó: MOB)
A Magyar Olimpiai Bizottság a hivatalos Facebook-oldalán közzétette, hogy vasárnap érkezik haza a pjongcsangi téli olimpiáról az aranyérmes férfi gyorskorcsolyaváltónk, a Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Knoch Viktor alkotta négyes. Tiszteletükre a MOB nyilvános fogadást szervez, amelyre a szurkolókat is várják.

Az első téli „aranygép”, fedélzetén az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyaváltóval, vasárnap érkezik haza. A Magyar Olimpiai Bizottság mindenkit meghív a magyar csapat ünnepélyes fogadására a rövid pályás gyorskorcsolyázók otthonába, a Gyakorló Jégcsarnokba (Budapest, Istvánmezei út 3–5.).

A Magyar Csapat a repülőtérről közvetlen buszjárattal érkezik majd a helyszínre, ahol a rövid pályás gyorskorcsolyázók utánpótlás magyar bajnoksága zajlik.

A versenyt követően, az „aranygép” érkezésének tényleges időpontjától függően 12 és 15 óra között, egy órát nem meghaladó időtartamú ünnepségre várják a sportszerető közönséget és a média dolgozóit.

Legfrissebb hírek

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
2 órája

Téli olimpia: sima sikerrel kezdtek a címvédő olaszok curlingben

Téli olimpia 2026
2 órája

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
2 órája

„Korcsolyázz a szívedből!” – a legjobbak közé is odaérhet a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros az olimpián

Téli olimpia 2026
3 órája

Téli olimpia: megsérült a háromszoros olimpiai bronzérmes kanadai hódeszkás

Téli olimpia 2026
4 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
14 órája

Milánó 2026: áramszünet után sima kanadai és svéd siker a curling vegyes párosok nyitányán

Téli olimpia 2026
16 órája

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
18 órája
Ezek is érdekelhetik