Téli olimpia: norvég nap Pekingben, Magyarország 19. az éremtáblán

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.02.15. 15:53
null
Északi összetettben Jörgen Graabak diadalmaskodott (Fotó: AFP)
A pekingi téli olimpia tizenegyedik, keddi napján kilenc versenyszámban osztottak érmeket. Az eddig is éllovas norvégok három aranyat is begyűjtöttek, így jelentősen növelték előnyüket a németek és az amerikai előtt. A magyar csapat egy aranyéremmel és két bronzéremmel a 19. helyen áll.

 

Az északiak megnyerték a férfi sílövőváltók küzdelmeit, valamint a gyorskorcsolyázók üldözéses csapatversenyét, s Jörgen Graabak révén északi összetettben is diadalmaskodtak. Hiába szereztek meg minden érmet az üldöző németek a kettes bobok versenyében, mivel ezen a napon csak itt tudtak diadalmaskodni, már három aranyérem a különbség a két ország között. A svájciak két, az osztrákok, a kínaiak és a kanadaiak egy-egy aranyat gyűjtöttek. Magyarország egy helyet visszacsúszva a 19., miután az új-zélandi hódeszkás, Zoi Sadowski-Synnott a slopestyle-aranyérme után ugrásban ezüstöt szerzett, s ezzel országa megelőzte a miénket.

A norvégok eddig öt aranyat szereztek sílövészetben, hármat sífutásban, egyet-egyet pedig síugrásban, északi összetettben, síakrobatikában és gyorskorcsolyázásban. Mostani teljesítményüknek köszönhetően, már megközelítették az egy ország által egy olimpián megszerzett aranyérmek rekordját, amely a 2010-es vancouveri olimpia óta 14 elsőség. Akkor a házigazda kanadai csapat érte ezt el, négy évvel ezelőtt, Pjongcsangban a norvégok és a németek pedig beállították. Az északiak jelenleg 12 aranynál tartanak, de még öt nap hátra van az olimpián, és sílövészetben, sífutásban, valamint északi összetettben tovább gyarapíthatják aranyaik számát.

Az egy olimpián egy ország által megszerzett érmek tekintetében viszont még messze vannak a rekordtól. Azt négy éve éppen ők állították fel, amikor a 14 első hely mellé 14 ezüstöt és 11 bronzérmet (összesen 39) gyűjtöttek. Most ebben a tekintetben még csak 26 medáliánál tartanak.

ÉREMTÁBLÁZAT
Ország Arany Ezüst Bronz
1. Norvégia 12 7 7
2. Németország 9 6 3
3. Egyesült Államok 7 6 4
4. Ausztria 6 6 4
5. Hollandia 6 4 3
6. Kína 6 4 2
7. Svédország 5 3 3
8. Svájc 5 5
9. Orosz csapat 4 7 9
10. Franciaország 3 7 2
11. Olaszország 2 6 5
12. Japán 2 5 7
13. Kanada 2 4 11
14. Szlovénia 2 3 2
15. Dél-Korea 1 3 1
16. Ausztrália 1 2 1
17. Finnország 1 1 2
18. Új-Zéland 1 1
19. MAGYARORSZÁG 1 2
20. Csehország 1 1
21. Szlovákia 1
22. Fehéroroszország 2
23. Spanyolország 1
24. Belgium 1
24. Észtország 1
24. Lengyelország 1
24. Lettország 1

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
7 órája

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
10 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
10 órája

Megvalósulhat-e még Lindsey Vonn tündérmeséje?

Téli sportok
11 órája

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
22 órája

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
Tegnap, 19:55

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
Tegnap, 19:35

Milánó 2026: olasz sílövő bukott meg a doppingvizsgálaton

Téli sportok
Tegnap, 19:01
Ezek is érdekelhetik