Műkorcsolya Eb: grúz vezetés, negyedik helyen a magyar duó

2024.01.10. 16:22
null
Fotó: Imago Images
A párosoknál a grúz Anasztaszija Metelkina és Luka Berulava áll az élen a rövidprogramot követően a Kaunasban zajló műkorcsolya Európa-bajnokság szerdai nyitónapján, a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei magyar kettős pedig a 18 induló között a negyedik helyről várja a kűrt.

Az orosz születésű korcsolyázók alkotta magyar egység, amelynek ez a második közös idénye, kifejezetten tetszetős produkciót mutatott be a legendás Queen együttes Another One Bites the Dust című számára előadott rövidprogramban, jól sikerültek a kötelező elemek és ugrások, így a bírók 65,29 ponttal jutalmazták az éremesélyes Pavlovát és Sviatchenkót.

A duó így csupán néhány tizeddel maradt el egyéni legjobbjától, melyet decemberben a Grand Prix-döntőn korcsolyázott. Ugyanakkor ez a produkció sem volt elég ahhoz, hogy dobogós pozícióból várja a folytatást, mert egy-egy grúz, német és olasz kettős megelőzte, előbbi kettő teljesen új páros. A magyarok hátránya nem jelentős, mindössze hat pont az éllovassal és kevesebb mint két pont a harmadikkal szemben.

Az mindenképpen meglepetés, hogy a címvédő és tavaly vb-bronzérmes olasz Sara Conti, Niccolo Macii csak hetedik, míg az egy éve ezüstérmes szintén olasz Rebecca Ghilardi, Filippo Ambrosini egység ötödik helyről várja a folytatást.

A litvániai kontinensviadal 16.15-től a férfiak rövidprogramjával folytatódik, amelyben magyar részről Vlasenko Aleksandr lesz érdekelt. A párosok kűrjét csütörtökön 18 órától rendezik.

Legfrissebb hírek

Gyász: ötvennyolc évesen elhunyt a sportági történelmet író orosz műkorcsolyázó

Egyéb egyéni
2026.06.30. 18:39

Az orosz és a fehérorosz műkorcsolyázók újra versenyezhetnek nemzetközi szinten

Egyéb egyéni
2026.06.30. 18:14

A 2024-es Európa-bajnok műkorcsolyázó, Loena Hendrickx visszavonult

Téli sportok
2026.06.24. 23:55

Pekingben rendezik a korcsolyasportok első közös világbajnokságát

Téli sportok
2026.06.11. 10:59

Visszavonult a Milánóban aranyérmes japán műkorcsolyázó páros

Téli sportok
2026.04.17. 13:20

Feltöltődésre szánja a következő idényt Kagijama Juma olimpiai és vb-ezüstérmes műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.04.14. 11:26

Az olimpiai bajnok Fournier Beaudry, Cizeron kettős nyerte a jégtáncosok versenyét a műkorcsolya-vb-n

Téli sportok
2026.03.28. 22:19

Ilia Malinin sorozatban harmadszor aranyérmes a műkorcsolya-vb-n

Téli sportok
2026.03.28. 16:54