Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Petra negyedik 1000 méteren Tilburgban

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2025.02.08. 17:32
Jászapáti Petra (Fotó: Getty Images)
Jászapáti Petra 1000 méteren a döntőig menetelt a World Tour-sorozat ötödik állomásán, Tilburgban, s ott végül a negyedik helyen végzett.

Bár a kínaiak és a dél-koreaiak csak a második sorukat küldték el Hollandiába, főleg a női oldalon, kifejezetten erős mezőny gyűlt össze a World Tour-sorozat ötödik állomásán, Tilburgban, s itt, az erős vetélytársak közepette is a döntőbe verekedte magát 1000 méteren Jászapáti Petra. 

A január közepén ezen a távon Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett rövid pályás gyorskorcsolyázó a fináléban is odatette magát, volt, hogy vezetett is, aztán végül meg kellett elégednie a negyedik hellyel – de mindjárt javítsuk is ezt a kitételt, merthogy ez a negyedik hely egy nagyon szép eredmény. Itt az első helyet a belga Hanne Desmet szerezte meg. 

A férfiaknál Moon Wonjun futhatott B-döntőt 1500 méteren, ötödikként végzett, ez összesítésben a 12. helyet éri – az A-döntőt a kanadai William Dandjinou nyerte meg. És kanadai siker született 500 méteren is, mégpedig Steven Dubois jóvoltából. 

A Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka, Bácskai Sára Luca összetételben jégre lépő női négyesünk a váltóverseny elődöntőjében már az élen korcsolyázott, amikor a kanadaiak kicsúsztak, ettől meg vérszemet kaptak a lengyelek és az amerikaiak, és az utolsó, de tényleg az utolsó métereken megelőzték a befejező emberünket, Bácskait. 

Így a lányok számára maradt a B-döntő, ott változatlan összetételben futott a kvartett, és Kanada mögött a második helyen ért célba, ez pedig összességében a hatodik helyet jelenti a számukra. 

A finálét a hazai nagy örömére Hollandia nyerte meg. 

A Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Jászapáti Péter, Moon Wonjun összeállítású vegyes váltó negyedikként érkezett a célba az elődöntős futamában, így vasárnap a B-döntőben folytathatja. 

Akárcsak a Csizmadia Márk, Jászapáti Péter, Moon Wonjun, Nógrádi Bence összetételű férfiváltó, amelyik a szombati elődöntőben Kanada, Belgium és Kína mögött a negyedik helyen korcsolyázott át a célvonalon.

 

Legfrissebb hírek

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44

Milánó-Cortina 2026: lábtörése miatt kihagyja az olimpiát Martina Valcepina

Téli sportok
2026.01.20. 11:24

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Péter ismét megsérült, nem lehet ott az olimpián!

Téli sportok
2026.01.18. 17:58
Ezek is érdekelhetik