Dávid és Góliát szoknyában?

2002.06.25. 22:05
Címkék
Sztárnyilatkozatok, avagy
"Semmi bajom, legalábbis egyelőre, a hátam teljesen rendben van. Persze, örülök, hogy három szettben lerendeztem a mecscset, mondtam is a srácnak a végén, rendes volt tőle, hogy nem törte magát jobban. Természetesen még mindig óriási élmény a centeren játszani, ilyenkor úgy érzem, mintha évekkel fiatalabb volnék. Vagyis, hogy meg tudom nyerni a tornát” – hangzott Pete Sampras gyors helyzetjelentése, miután elverte a brit Martin Lee-t."Ôszintén szólva, meglepődtem, hogy ilyen szoros meccset játszottam, viszonylag jól ment a játék. A befejező ütésekkel gondjaim voltak, de összességében elégedett vagyok, dacára annak, hogy kiestem” – értékelt Anna Kurnyikova."Nem jó az idegrendszere, az önbizalma egyenlő a nullával, pocsék formában van, így meg nem lehet nyerni. Nézzenek rá! Úgy néz ki, mint egy teniszező? Annak idején, amikor kilencvenhétben elődöntős volt, azt hittem, az lesz belőle, csakhogy túl hamar rossz útra keveredett. Ennyit tud” – pakolt oda egyet Kurnyikovának John McEnroe."Elismerő, hogy Kurnyikovához hasonlítják a külsőmet, kettőnk között azonban van egy óriási különbség. Az én esetemben általában a teniszről is szoktak cikkezni…” – jegyezte meg a hórihorgas Daniela Hantuchová, akit a helyi lapok "Legs from Slovakia”, azaz "Lábak Szlovákiából” becenévvel láttak el."Nem komplett. Azzal gyanúsít, hogy nem fizettem ki a bérét, amikor az edzőm volt, majd azt vágta a fejemhez, hogy molesztáltam Henman várandós feleségét. Szemét dolog volt a részéről, az egészből egy szó sem igaz” – reagált Pat Cash irományaira Greg Rusedski."Sejtettem, hogy élmény itt játszani, erre azonban nem számítottam. Egy- szerűen gyönyörű” – áradozott élete első wimbledoni fellépését követően James Blake."Ez olyan volt, mintha Dávid játszott volna Góliáttal. Csak szoknyában” – Pam Shriver értékelése a Venus Williams–Jane O' Donoghue mérkőzést követően.
Legfrissebb hírek

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
7 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
33 perce

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
48 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
3 órája