Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

– Említette, hogy a beszélgetésünk után a Nemzeti Sportrádió stábja is hívja: gyakran jelentkezik a sajtó, vagy most, a kerek születésnap miatt sűrűbb a programja?
– Hála Istennek, nem felejtettek el – válaszolt négyszeres válogatott Dvéri Zsolt. – Minden évben akad olyan esemény, ami miatt keresnek, idén abból az alkalomból kellett többször megszólalnom, hogy éppen húsz éve nyertük meg a Vidivel a klubtörténet első Magyar Kupáját. Jólesik, hogy eszébe jutok az embereknek. 

– Az ötvenedik születésnap is kitűnő alkalom erre.
– Ez csak az idő múlását jelzi, sajnos, azt szokták mondani, hogy ötven után már kifelé megyünk. Persze mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát, én ez alapján nem vagyok ötven. Szerencsére egészséges vagyok, minden rendben. 

– Ezt mutatja az is, hogy még mindig játszik szülőfalujában, Seregélyesen a helyi öregfiúkcsapatban. Ennyire élvezi még a futballt?
– Akinek a labdarúgás az élete, mindig szeret játszani, bár a meccsek utáni másnapok, harmadnapok eléggé nyűgösek. Ahogy elmúlnak a fájdalmak, már megint menni szeretnék, tényleg élvezem a focit, és talán még hozzá is tudok tenni a játékhoz. Persze van, amikor másfél évtizeddel fiatalabb játékossal találkozom, ilyenkor versenyt már nem kell futni. 

– A seregélyesi öltözőben hogyan kezelik, hogy válogatott játékossal készülődnek a meccsekre?
– Ennek nincs jelentősége, igazán örömteli, hogy most megadatik olyan társakkal játszani, akikkel együtt nőttem fel, a grundon fociztunk még gyerekként. Mindenki más szintig jutott el, most együtt vagyunk, jó a társaság, összetartó a brigád, összeköt minket a futball szeretete, a meccsek után beszélgetünk, megiszunk egy sört, eszünk valamit. Néha persze akad, amikor több az érzelem, esetleg indulat egy-egy mérkőzésen, nagyon szeretnénk nyerni, de utána pacsizunk, és minden rendben megy tovább. 

– És az ellenfelek? Érezhető a respekt?
– Igen, azt érzem, tisztelnek a pályán, bár meccs közben nincs barátság, ellenem is keményen, agresszívan játszanak. Sokan idéznek fel olyan mérkőzést, amelyen láttak futballozni, mások felemlegetik, hogy szerepeltem is ellenük egy-egy kispályás meccsen, de nyilván nem ugrik be mindenkinek a neve, olyankor elnézést kérek. 

– Edzősködik még? Sokáig a Vidinél a fiatalok egyéni képzéséért felelt.     
– Annak már néhány éve vége, most itt, Seregélyesen az U15-ös csapatot edzem, és a Kodolányi-Fehérvár futsalosainál szintén ezzel a korosztállyal dolgozom. Nem szeretnék elszakadni a sportágtól, ez kielégíti az ambícióimat.

– Lovakat tart, fogatot hajt, ez a másik szerelem. Hogy bírják a mostani hőséget?
– A lovak sokkal jobban, mint mi… Nagyon kellene egy-két nap felfrissülés, de az eső valahogy elkerüli Magyarországot. Mi nagyon korán kelünk, próbáljuk még a hűvösebb időben ellátni az állatokat, persze napközben is kell őket itatni, frissíteni. 

– Versenyez is?
– Idén nincs versenyfogatunk, de reméljük, jövőre megint lesz. Van egyesületünk és versenyzőink, elkísérjük őket a viadalokra, szeretjük ezt csinálni. 

– Figyelemmel kíséri korábbi csapatait, a Videotont és az Újpestet?
– Természetesen, mindkét klub minden évben megtisztel azzal, hogy felköszönt a születésnapomon. Meccsekre nemigen járok, nem vágyom rá, megváltozott a világ, amivel nincs baj, csak már távolabb áll tőlem. A Vidi szeretne visszajutni, többször beszéltem Nikolics Nemanja sportigazgatóval, aki sok és jó munkát végez, lehet, hogy hosszabb lesz az út, de az esély megvan az NB I-be kerülésre. Újpesten Dárdai Paliék próbálnak felépíteni valamit, azt viszont sajnálom, hogy sok a külföldi, az újpesti utánpótlásnak több tehetséget kellene a felnőttcsapatba adnia, mert kevés a kötődés, kevesebb, mint az én időmben volt – vagy még korábban… 

– Lesz Seregélyesen ünneplés, vagy számít arra, hogy meglepik a barátai, a családja?
– Ahogy mondtam, a születésnapok nekem az évek múlását jelentik csak, de a családdal biztosan megüljük a kerek évfordulót. Az öregfiúkcsapatból többen is ebben az évben töltik be az ötvenedik évüket, szóba került, hogy nyár végén vagy ősz elején közösen ünneplünk – szóval, még lehet egy kis buli valamikor.