Megkönnyebbültek a britek

2002.06.29. 22:33
Címkék
Ha az eddig mutatott játék alapján kellene megjósolni, melyik brit úriember jut tovább Wimbledonban, egyértelműen Greg Rusedski mellett tesszük le a voksunkat, elvégre ő már találkozott neves és bődületesen szerváló vetélytárssal (Andy Roddick), és elég egyértelmű győzelmet aratott ellene.
Ez is valami – a címvédô Venus Williams szettet veszített a harmadik fordulóban
Ez is valami – a címvédô Venus Williams szettet veszített a harmadik fordulóban
Ez is valami – a címvédô Venus Williams szettet veszített a harmadik fordulóban
Ez is valami – a címvédô Venus Williams szettet veszített a harmadik fordulóban
Ez is valami – a címvédô Venus Williams szettet veszített a harmadik fordulóban
Ez is valami – a címvédô Venus Williams szettet veszített a harmadik fordulóban
Csakhogy Rusedski sokkal nehezebb ágra került, mint honfitársa, Tim Henman, éppen ezért felesleges előre jósolgatni.
De hogy Henmannak jelentősen javulnia kell, ha végre nagyot akar alkotni Wimbledonban, az egyszer szent. A második fordulóban szettet veszített a félelmetesnek korántsem nevezhető ausztrál Scott Draperrel szemben, a harmadikban pedig jobb erőnléti állapotának, egy súlyos bírói tévedésnek, illetve Wayne Ferreira indiszponáltságának köszönhette a továbbjutását.
Kezdődött azzal, hogy a veterán dél-afrikainak 6:4-ről sikerült elveszítenie az első szett rövidítését, hogy aztán a harmadikban hasonló "bravúrt” mutasson be, amikor is 4:0-s vezetés sem volt elég neki a tie-breakben. Ha mind a kétszer a helyén van a szíve, alighanem a lehető legrövidebb úton elintézi a britek háromszoros elődöntősét. És hogy mi volt az a bizonyos bírói tévedés? Nos, amidőn a harmadik játszma rövidítésében Henman éppen "felkapaszkodóban” volt, a játékvezető outot kiáltott Ferreira ütését követően, holott a labda, ha nem is bőven, de érvényes területre érkezett. Utóbb kiderült, sok múlott ezen! Merthogy a dél-afrikai ezt a szettet is elbukta, és mivel hajlamos az azonnali
A juniorok sem nyernek

Valamennyi honfitársunk kiesett a juniorverseny elsô fordulójában, így továbbra is várnunk kell az elsô magyar gyôzelemre az idei wimbledoni tornán. Balázs György csak az elsô szettben tartotta a lépést a bolgár Kanevvel, Babos Zsuzsanna játszmát tudott nyerni a harmadik kiemelt cseh Strycová ellen, míg Tellér Petra fájdalmas vereséget szenvedett a német Blockertôl. Petra több alkalommal is két pontra állt a gyôzelemtôl, végül 8:6-ra bukta el a harmadik szettet, holott 4:0-ra vezetett.
összeomlásra, megpecsételődött a sorsa, Henman ráadásul rengeteg erőt merített a történtekből – közhelynek hangzik, de alapvetően ez döntött. Az már más kérdés, hogy hová tűntek Henman gyilkos adogatásai. Korábban átlagban rendre 190 km/órás sebességgel ütötte meg az első adogatásait, főleg a wimbledoni gyepen…
Jobb híján ez a mérkőzés volt a nap eseménye, a férfi felső ág ugyanis szegény az igazi klasszisokban, arra meg hiába várunk, hogy valamelyik női bajnokaspiráns megüti a bokáját, gyakorlatilag már az szenzációnak számít, ha valamelyikük szettet veszít. Pénteken Serena Williams 7:6, 7:6-ra tudott csak nyerni a belga Els Callens ellen, egy napra rá meg nővére, a Wimbledonban 2000 óta legyőzhetetlen Venus keveredett bajba – illetve dehogyis keveredett. Mert bár elveszítette az első szettet, azt követően csúnyán elbánt Maureen Drake-kel. Belefért. Szeles Mónika valamivel nehezebben jutott túl a japán Szugijamán, a tavalyi döntős Justine Henin jót játszadozott a svájci Myriam Casanovával (róla alighanem hallunk még a közeljövőben), de semmi több. Lleyton Hewittról azért nem érdemes bővebben szólni, mert amolyan "nőies” mérkőzést játszott a harmadik fordulóban, bántóan simán intézte el az osztrák Julian Knowlét. Pozitívum, legalább eltűnt egy újabb "outsider”, igaz, ha szemügyre vesszük a férfi egyes felső ágát, így is érdekes párosításokra bukkanunk: a spanyol Feliciáno López például a brazil André Sával játszik, és valamelyikük negyeddöntős lesz.
Wimbledonban.
Legfrissebb hírek

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
10 perce

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
13 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
20 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
21 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
33 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
1 órája

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája