A világ legboldogabb asszonya

– Milyen érzések dolgoznak most Önben?
– Élvezem a pillanatot… Mindig is azt gondoltam, az első Grand Slam-győzelem a legfontosabb, de most mintha máshogy éreznék, elvégre teljesen más módon nyertem itt, mint a párizsi Roland Garroson. A pénteki elődöntő Capriati ellen például mindörökké felejthetetlen lesz számomra, óriási meccs volt. De, visszatérve a kérdésre, rendkívül boldog vagyok, különösen azért, mert egy idényben két nagy tornát is nyertem. Ezt azért nem hittem volna… Viszont tény, hogy sokkal erősebb vagyok, mint korábban, ami egyúttal rengeteg önbizalmat ad.
– Mit érzett, amikor szombat reggel, a döntő napján fölébredt?
– Miután a háromórás elődöntő végén elhagytam a pályát, csak hajnali háromnegyed négykor tudtam elaludni, és reggel fél kilenckor már ébren is voltam. Ekkor már a döntő járt a fejemben, úgyhogy nem is tudtam újra elaludni. Összességében sikerült regenerálódnom, hála az edzőimnek meg az orvosoknak. Köszönöm nekik, hogy helyrehoztak.
– Amikor nyert a Roland Garroson, az elhunyt édesanyjának ajánlotta a győzelmet. S a mostanit?
– Igen, a párizsi az csodálatos volt… Mint már mondottam, a mostani egészen más történet, hiszen ezt megelőzően sohasem játszottam jól az US Openen, még a negyeddöntőig sem jutottam el, ugyanakkor San Diegóban és Torontóban remekül teniszeztem, egyszerűen át akartam menteni a formámat az Openre. Sikerült. Ezért pedig az edzőmnek és a férjemnek tartozom köszönettel, akik minden pillanatban buzdítottak, hajtottak, és átsegítettek a nehéz perceken. Egyébként a férjem kedden haza akart utazni, csak az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy marad. Jól tette, nem?
– Kiváló érzéke van a mérkőzések lezárásához. Elárulja, milyen stratégiát követ, amikor kezd élesedni a helyzet?
– Ezt nehéz megmagyarázni. Egyszerűbb onnan megközelíteni, hogy mi kell hozzá: tapasztalat, kemény munka és önbizalom. Egy éve szerintem nem tudtam volna megnyerni a kiélezett meccseket, most már meg tudom csinálni. A döntőt például nem veszíthettem el, mert végig én irányítottam, a fontos labdameneteknél rendre az én akaratom érvényesült. Huszonegy évesen két Grand Slam-trófeám van, és mivel sokáig szeretnék még teniszezni, úgy érzem, erre az eredménysorra igazán lehet építenem.

– Az utóbbi három hónapot figyelembe véve nem gondolja úgy, hogy Ön a világelső? Hiszen két Grand Slam-tornát is nyert.
– Majd ha az én nevemmel kezdődik a világranglista, el fogom hinni. Igaz, néhány hónapja tényleg hihetetlenül teniszezem, egymás után három versenyt nyertem meg – a papíron viszont azt fogjuk látni, hogy a legfrissebb világranglistán a második helyen állok. Ez persze nem jelenti azt, hogy elégedetlen volnék, vagy ilyesmi, éppen ellenkezőleg. Hiszen bebizonyítottam, hogy nem a véletlen műve volt a Roland Garros-győzelmem.
– Mindannyian csodáljuk a játékát, a különböző ütéseit. Úgy tűnik, sok mindent tud a teniszről, de mi az, amiben még fejlődhet? Van ilyen egyáltalán?
– Minden adottságom megvan a Grand Slamek megnyeréséhez, ezt nagyképűség nélkül állíthatom, ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy van még mit csiszolnom. Például többször mehetnék föl a hálóhoz, picit agresszívabb is lehetnék, és az összpontosítás terén sem állok mindig túl jól, néha ugyanis elkalandozik a figyelmem. Márpedig ez sok esetben végzetes lehet.
– Azok után, amit itt művelt, nem érzi úgy, hogy aggódhatnak a Williams lányok?
– Erre nem gondolhatok, hiszen évek óta uralják a női teniszt, mindketten nagy bajnokok. Sajnos, ezúttal egyikük sem állt rajthoz, de azért remélem, láttak engem, és tartanak már tőlem…
– Nem túl gyakori, hogy a teniszezők fiatalon férjhez mennek, Önnek viszont fontos volt. Miért?
– Igen, fontos. Azóta teljesen más ember lett belőlem, mind a magánéletben, mind a teniszpályán. Boldog vagyok, és ez kihat a sportpályafutásomra is. Megnyugtat, hogy van mellettem egy megbízható társ. Aki bármikor kész segíteni nekem.