Világelsők ültek a trónra

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2004.03.22. 21:58
Címkék
Roger Federer hat mérkőzést játszott le úgy az Indian Wells-i szupertornán, hogy összesen egy játszmát veszített el, az adogatását is csupán kétszer, és igazából Andre Agassi volt az egyetlen, aki említésre méltó ellenállást fejtett ki ellene. A huszonéveseknek esélyük sem volt. Még Tim Henmannak sem, aki az idén verte már meg a svájci világelsőt.
Henin már négy tornát nyert meg az idén
Henin már négy tornát nyert meg az idén
Henin már négy tornát nyert meg az idén
Henin már négy tornát nyert meg az idén
Henin már négy tornát nyert meg az idén
Henin már négy tornát nyert meg az idén
"Azt hittem, olyan formában vagyok, hogy bárkit le tudok győzni. Tévedtem" – sóhajtott nagyot a sivatagi finálét követően a versenyen többek között Andy Roddickot elbúcsúztató angol játékos. Federer az első perctől kezdve nyomást gyakorolt vetélytársára, bár ránézésre egyáltalán nem feszült meg az ügy érdekében, magától értetődő könnyedséggel ütött olyanokat, amilyeneket kizárólag tőle látni. Volt, hogy Henman remek előkészítés után rohant föl a hálóhoz, mire a svájci hirtelen letette az ütőjét a talajra (de legalábbis a közelébe), finoman megmozdította a jobb csuklóját, a labda pedig – fonák oldalról – tökéletes ívben szállt keresztbe Henman orra előtt, természetesen érvényes felületre pottyanva. Mindent egybevetve, Federer összesen öt ki nem kényszerített hibát követett el, márpedig ilyen esetben szó sem lehet arról, hogy legyőzzék.
"Mivel Tim folyton a hálót támadja, és ezáltal szinte lehetetlen megfelelő ritmusban teniszezni ellene, különösen értékes számomra, hogy két szettben tudtam nyerni. Be kell látnom, mostanában tényleg minden sikerül" – hangoztatta az immár 11 mérkőzés óta veretlen zseni. Ebben az évben 22 meccset nyert meg, és mindössze egyet veszített el – döbbenetes.
Női tenisz ide vagy oda, de Justine Henin-Hardenne rajta is túltesz, ő ugyanis szettveszteség nélkül diadalmaskodott a kaliforniai kánikulában, idénybeli negyedik tornagyőzelmét aratva. A belgák világelsője – aki Federerhez hasonlóan ez ideig csupán egy meccset veszített el 2004-ben – ráadásul világcsúcsokat állított fel: a számítógépes pontszámítás óta senki sem vezette annyi ponttal a rangsort, mint ő (7626), mi több, már most átlépte az egymillió dolláros határt az idei kereseti listán. Ilyen gyorsan még Martina Hingis és Serena Williams sem jutott el hét számjegyig.

Eredmények
VILÁGRANGLISTÁK
Legfrissebb hírek

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
29 perce

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
37 perce

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
53 perce

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezzel a góllal búcsúztatta Kanada Dél-Afrikát

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik