Három magyar a táblán

K. J.K. J.
2004.03.23. 21:18
Címkék
Ez az egyetlen 12 napos "koedukált" profitorna, az összdíjazás meghaladja a hatmillió dollárt, az ötödik Grand Slam-viadalnak tekintik  mégsem lesz szupermezőny a ma rajtoló, immár 20. alkalommal megrendezendő Key Biscayne-i versenyen.
VILÁGRANGLISTÁK

Legalábbis a hölgyeknél nem. Indian Wells új királynője, Henin-Hardenne korábban jelezte, nem akarja teljesen kikészíteni magát a salakpályás idény előtt, ezért kihagyja a seregszemlét, Clijsters csuklósérülése miatt nem áll rajthoz, Mauresmo hozza a formáját (sérült), a vasárnap döntőt játszó Davenport meg azért nem teszi tiszteletét délen, mert ott már számtalanszor megsérült, és most a világért sem szeretne újabb kényszerpihenőt. Magyarán: a világranglista első négy helyezettje nem indul.
De így sem lesz unalmas a verseny, elvégre nyolc hónap után ismét láthatjuk Serena Williamst, akit az első helyen emeltek ki – nem mellékesen ő a címvédő –, no meg nővérét, Venust, akit a másodikon, úgyhogy a döntőben találkozhatnak. És persze a mieink. Három magyar, Mandula Petra (43. a ranglistán), Kapros Anikó (52.) és Czink Melinda (66.) szerepel a főtáblán: Mandula 30. kiemeltként erőnyerő, ezért nem kell pályára lépnie az első fordulóban – a másodikban amerikait kap, Harkleroadot (45.) vagy Craybast (73.) –, Kapros selejtezőből érkező ellenféllel kezd, míg Czink az olasz Garbinnal (81.).
Az uraknál mindenki elindul, aki él és mozog, így például az Indian Wells-i győző, Federer, valamint Roddick és persze a nagy Agassi is, aki sorozatban a negyedik, öszszességében pedig a hetedik bajnoki címére pályázik Key Biscayne-ben – az elsőt egyébként 14 esztendeje hódította el, akkor, amikor Federer nyolcéves volt.

ATP-challengertorna, St. Brieuc
(25 000 dollár, fedett, salak)

1. forduló: Vánek (cseh, 8. kiemelt)– Sávolt Attila (magyar) 6:4, 6:4

ATP-challengertorna, Cagliari
(25 000 dollár, salak)

Páros. 1. forduló: Almagro, Menendez (spanyol)–Hadad, Kisgyörgy Gergely (izraeli, magyar, 2.) 6:1, 6:0. Hadad kézsérülése miatt Kisgyörgyék nem voltak teljes értékű harcosok.

ITF-szatellittorna, Horvátország
(25 000 dollár, salak)

Páros. 1. forduló: Bardóczky Kornél, Mirnegg (magyar, osztrák, 1.)–Pujo, Weinzierl (francia, német) 6:3, 6:0
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
1 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
1 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
2 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
2 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik