Bardóczky triplázott a Raiffeisen GP-n

K. J.K. J.
2005.09.10. 22:42
Címkék
Legyen szó bármilyen tenisztornáról, bárhol, bármilyen körülmények között elismerésre méltó teljesítmény három hét alatt három bajnoki címet besöpörni. Bardóczky Kornél ezt tette: válogatott játékosunk a kaposvári és a szolnoki viadalt követően a Raiffeisen Grand Prix utolsó, a budapesti Club IDOM-ban megrendezett versenyét is megnyerte, miután a szombati fináléban óriási csatában legyőzte Kiss Sebőt, megőrizve ezzel makulátlan mérlegét honfitársával szemben.
"Kemény mérkőzés volt, a döntő szettben öt négynél is befejezhettem volna, de Sebő hárította a meccspontjaimat. Hat ötnél szerencsére sikerült értékesítenem egyet. Büszke vagyok arra, hogy Krocskó Józsi után én lettem az első magyar játékos, aki egymás után három nemzetközi viadalt tudott megnyerni" - mondta Bardóczky.Sem ő, sem Kiss Sebő nem pihenhetett a finálé után, azonnal elindultak a Római-partra, hogy pályára lépjenek a jövő héten kezdődő ATP-challengertorna selejtezőjében. Ami nonszensz. Mármint, hogy selejtezőt kell játszaniuk, ahelyett, hogy szabadkártyát kaptak volna a főtáblára - az egészben pedig az a legborzasztóbb, hogy ez tendencia az ő esetükben. Hiába, ebben az országban nem az ész diktál…

(A római-parti verseny selejtezőjében kilenc magyar indult, közülük egyedül Lukács Dénes jutott el a főtáblára kerülésért rendezendő harmadik fordulóig; Bardóczky Kornél - 16 győztes mérkőzés után - a második körben kapott ki.)

ITF-FUTURE-TORNA, A RAIFFEISEN GRAND PRIX 6. ÁLLOMÁSA, BUDAPEST (10 000 dollár, salak)
Döntő: Bardóczky Kornél (magyar, 5.)-Kiss Sebő (magyar, 7.) 4:6, 6:2, 7:5

A GP BAJNOKAI

Budapest (Park Teniszklub): Kiss Sebő.
Miskolc: Frantisek Polyák (szlovákiai).
Hódmezővásárhely: Borisz Pashanszki (szerb-montenegrói).
Kaposvár: Bardóczky Kornél.
Szolnok: Bardóczky Kornél.
Budapest (Club IDOM): Bardóczky Kornél
Legfrissebb hírek

Ismét megdöntötte nyári költekezési rekordját a Premier League

Angol labdarúgás
15 perce

Nézőcsúcs és sporttörténelem a VI. Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
17 perce

BAJNOKOK LIGÁJA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Bajnokok Ligája
24 perce

A 10-es mez: mi állhat Kanikovszki eladása mögött és ki lesz a következő?

Labdarúgó NB I
38 perce

Edzés előtt tánc, fotózás, utána torta – megérkeztek a magyarok a női kosárlabda-világbajnokságra

Kosárlabda
52 perce

Cselgáncs: csütörtökön kezdődik a podgoricai junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
1 órája

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
1 órája

US Open: Zverev nagy csatában fordított, de a nap embere a veterán Monfils

Tenisz
1 órája