Venus véget vetett rossz sorozatának, és ötödször nyert Wimbledonban

2008.07.05. 18:15
Címkék
Harmadik alkalommal játszotta a két Williams-lány a női egyes döntőjét Wimbledonban, és ezúttal először Venus tudott nyerni, 7:5, 6:4-re. Ez már az ötödik sikere volt az All England Clubban, a női egyesek között. Az idősebbik nővér 2001 óta először tudta megverni húgát Grand Slam-döntőben.
Venus (balra) a szettek végén jobban koncentrált
Foró: Reuters
Venus (balra) a szettek végén jobban koncentrált
Venus (balra) a szettek végén jobban koncentrált
Foró: Reuters
Venus (balra) a szettek végén jobban koncentrált

Alaposan bekezdett Serena Williams, az első tíz labdamenetet megnyerve 2:0-ra elhúzott. Még épp időben tért magához nővére, Venus, aki előbb 0–30-ról jött vissza a harmadik játékban, majd a játék ritmusát fokozatosan felvéve 4:4-nél utolérte húgát.

Hatalmas szervák és alapvonalütések jellemezték a mérkőzést, amelyen ezúttal fel sem merült, hogy előre meg lett volna beszélve a végeredmény. Rendesen odatették magukat a felek, maximálisan kiszolgálva a közönséget.

Serenának 4:5-nél a szettben maradásért kellett adogatnia, és ekkor még sikerrel megoldotta ezt a cseppet sem könnyű feladatot – köszönhetően bombaszerváinak –, 5:6-nál viszont már kihagyott a koncentrációja, és ez az első szettbe került neki.

A második játszma 1:1-es állásnál egy maratoni hosszúságú játékot hozott, mely végén Serena hatalmas erőfeszítések után elvette Venus adogatását, de öröme nem tartott sokáig, mert ugyanezt az idősebbik lány is megtette.

Ezt követően viszonylagos nyugalomban folyt a meccs, a döntés ezúttal is a végére maradt.

Serena a mai napon fejben nem volt ott, ezt bizonyítja, hogy 5:4-es Venus-vezetésnél ismét elbukta a szerváját, így 2001 óta – öt győzelmet követően – először veszített Grand Slam-döntőt nővére ellen.

WIMBLEDON

NŐI EGYES, DÖNTŐ
V. Williams (amerikai, 7.)–S. Williams (amerikai, 6.) 7:5, 6:4
Legfrissebb hírek

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
34 perce

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
1 órája

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
8 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
8 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
8 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
8 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
8 órája
Ezek is érdekelhetik