Szávay Ágnes kiemelt lesz a US Openen

2009.08.25. 19:45
null
Kiemelt lett Szávay Ágnes <br />(fotó: Meggyesi Bálint)
Címkék
Szerencséje van Szávay Ágnesnek, ugyanis mégis kiemeltként várhatja az amerikai nemzetközi teniszbajnokság, a US Open sorsolását.
A magyar versenyző a legfrissebb WTA-világranglistán csak a 33. helyet foglalja el, ez pedig azt jelentette volna, hogy ha mindenki indul az amerikai tornán, ő nem lesz kiemelt.

Szávaynak azonban szerencséje van, hiszen Dominika Cibulková nem tudja vállalni a szereplést. A 16. helyen rangsorolt szlovák versenyző ugyanis bordasérüléssel bajlódik, emiatt a New Haven-i tornát is kihagyta. Bár valószínűnek tűnt, hogy Flushing Meadowsra felépül, úgy döntött, mégsem indul.

Cibulková kiesésének nemcsak Szávay örülhet, hanem az olasz Alberta Brianti is, akinek így nem kell selejtezőt játszania, alanyi jogon főtáblára került.

A hölgyeknél és a férfiaknál is természetesen a világelső, Dinara Szafina és Roger Federer az első kiemelt.

A főtábla sorsolását csütörtökön tartják.
Legfrissebb hírek

Profi kerékpárosként folytatja az olimpiai bajnok sílövő

Kerékpár
14 perce

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
28 perce

„Pénzhajhász lennék? Nem tagadhatom...” – Szaúd-Arábiába igazolásáról vallott Tijjani Reijnders

Minden más foci
28 perce

Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

F1
45 perce

Népsport: 70 éves lenne Paolo Rossi, a Juventus és az 1982-es világbajnokság olasz hőse

Népsport
46 perce

Adam Vinatieri az Alpokban döntött rekordot – videó

Amerikai sportok
59 perce

Willi Orbán párját keressük a magyar válogatott védelmének közepére

Magyar válogatott
1 órája

Megvan, mikor pótolják a Győr–Fradit a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája