US Open: Nadal örül, hogy nyomás alatt játszott Kiefer ellen

2009.09.05. 11:50
Címkék
A spanyol Rafael Nadal a második körben a német Nicolas Kiefert győzte le négy szettben, és ezzel bejutott a legjobb 32 közé. A világranglistán harmadik teniszező elmondta, örül annak, hogy végre olyan ellenféllel játszott, aki nyomás alatt tartotta.

 „Ez egy nagyon jó felmérő volt számomra. Három órán át játszani már kihívás” – nyilatkozta az éjszakai mérkőzést követően a 23 éves Nadal, aki sérülése után mindössze két tornán indult a US Open előtt.

„Az első meccsemen egy rossz pillanatom sem volt, de egy percig sem voltam nyomás alatt – utalt a spanyol a Richard Gasquet elleni első fordulós mérkőzésére. – Ma jóval többet kellett tennem a győzelemért.”

Legfrissebb hírek

Ázsiai Játékok: ezüstérmes az afgán kerékpárosnő, aki férfinak álcázta magát

Kerékpár
14 perce

MotoGP: a Balaton Park változatlanul készen áll

Egyéb autó-motor
23 perce

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
47 perce

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
50 perce

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
51 perce

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
1 órája

Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

Ökölvívás
1 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
1 órája