Clijsters, Henin: Londonban egymás oldalán?

Vágólapra másolva!
2010.12.10. 07:32
null
Londonban igazán erős lehet a belga női páros
A belgák két klasszis teniszezője, Kim Clijsters és Justine Henin is elképzelhetőnek tartja, hogy a 2012-es londoni olimpián egymás oldalán szálljanak harcba párosban.

A két belga hölgy erről a tervéről egy közös sajtótájékoztatón beszélt, amely után bemutató mérkőzésen csaptak össze.

„Természetesen nagyszerű lenne az olimpián szerepelni – mondta Clijsters, aki egyúttal közölte azt is, hogy a 2012-es lesz az utolsó teljes profi idénye. – Szép volna ilyen módon búcsúzni."

Clijsters egy olimpián sem vett még részt, Henin viszont a 2004-es játékokon aranyérmet szerzett egyesben.

A két játékos sosem titkolta, hogy nem ápol szoros barátságot egymással, ezúttal azonban Henin elmondása szerint mindketten komolyan gondolják, hogy Londonban egy párt alkotnak majd.

„Tényleg szeretnénk ott lenni. Már most kezdhetünk gondolkodni ezen, minden lehetőséget meg kell vizsgálnunk."

Ők ketten rangos tornán csak egyszer játszottak párost egymás oldalán, mégpedig a 2006-os Fed-kupa negyeddöntőjében Oroszország ellen. Akkor a Dinara Szafina, Marija Kirilenko duótól kikaptak két szettben.

Az ötkarikás aranyra nemcsak az összeszokottság hiánya miatt mutatkozik kisebb esélyük, hanem például a Williams nővérek miatt is. Ha a párosban 2000-ben és 2008-ban is olimpiát nyerő két amerikai egészséges lesz, akkor toronymagas favoritként vághatnak majd neki a versenynek, amelyre Wimbledon füvén kerül sor.

A bemutató találkozót egyébként szuper tie-breakben 6:1, 3:6, 10–5-re Clijsters nyerte meg, ám Henin valószínűleg annak is örült, hogy wimbledoni könyöksérülése  után végre újra meccset játszhatott.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
8 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik