Roland Garros: kedd délután Arn és Czink is pályára lép

Vágólapra másolva!
2012.05.28. 19:40
Magyar szempontból sűrű nap lesz a keddi, hiszen Arn Gréta egyesben és párosban, Czink Melinda pedig egyesben lép pályára a francia nemzetközi teniszbajnokságon, a Roland Garroson.

A kavargó szél a többezres tömeg sóhaja segítségével végül elfújta a fekete zivatarfelhőket, amelyek így a hétfői maratoni programot és Arn Gréta délutáni edzését sem dúlták szét. Arn edzőjével, Vittorio Magnellivel könnyed átmozgató ütögetést tartott, ami végül olyan hosszúra nyúlt, hogy közben megszületett a keddi program is.

Arn a 17-es pálya második meccsét játssza az orosz Anasztaszija Pavljucsenkova ellen. A 17-es a legeldugottabb pálya és egyben a legjobb atmoszférájú is, az emberek a kevés férőhely és a tréningpályák közelsége miatt csüngnek a kerítésen, amiben a keddre várt 28-30 fokos hőség sem akadályozza majd meg őket. Arn meccse a legnagyobb melegben, 14 óra környékén kezdődik.

Czink Melinda valamivel jobban járt a beosztással. Ő a hatos pálya harmadik meccsét játssza, addigra a nap is valamivel lejjebb ereszkedik majd. A 29 éves teniszező egyébként hétfőn Babos Tímea meccsét is megnézte, majd délután 15 órakor a Roland Garroshoz közeli 46 pályás teniszcentrumban edzett. Arnhoz hasonlóan ő is jó formában és optimistán várja a meccset, neki ráadásul könnyebb ellenfél is jutott a brit Anne Keothavong személyében.

Arn kora este még páros meccset is játszik a bolgár Cvetana Pironkova oldalán a német Anna-Lena Grönefeld és a horvát Petra Martic ellen.

Összefoglalónkat és a játéknap összes eredményét itt találja!

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
22 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik