Aus. Open: Li Na visszavonulás helyett ajtót mutat a fiataloknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.15. 02:48
A tavaly majdnem visszavonuló Li Nának érdemes volt folytatnia a teniszt: három nap alatt búcsúztatta a 2013-as junior Grand Slam-trófeákon osztozó horvát Ana Konjuhot és Belinda Bencicet is.

 

A 2011-es Roland Garrost megnyerő Li Na az Australian Open 1. fordulója után vallott arról, hogy múlt nyáron erőteljesen foglalkoztatta a visszavonulás gondolata.

„Azt mondtam Carlosnak, hogy abba akarom hagyni – avatott be a tavalyi wimbledoni torna előtt edzőjével, Carlos Rodríguezzel folytatott párbeszédbe Li Na. – Erre ő mondta, hogy akkor menjünk most haza. Azt azért nem akartam. Nálunk Kínában nem szokás sokat lelkizni, de ő kérte, hogy mondjam el, ami a szívemet nyomja. Végül abban állapodtunk meg, hogy megnézzük mi lesz Wimbledonban…”

Márpedig a Roland Garros második fordulós kiesése után a kétszeres Australian Open-döntős kínai Wimbledonban negyeddöntőbe jutott, úgyhogy a folytatás mellett döntött. Ennek pedig a juniorok között tavaly melbourne-i és US Open-győztes Ana Konjuh után a Roland Garroson és Wimbledonban bajnok Bencic is megitta a levét az idei Australian Openen. A Martina Hingis utódjának kikiáltott 16 éves szupertehetségnek még úgy sem kell viszont szégyenkeznie, hogy 6:0-ra bukta el az első szettet. A folytatásban higgadtan és jól játszott, és végül csak rövidítésben vesztette el a második játszmát a Rod Laver Aréna első szerdai meccsén.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (33 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ

Li Na (kínai, 4.)–Bencic (svájci) 6:0, 7:6
Makarova (orosz, 22.)–Falconi (amerikai) 6:2, 7:5


 

 

Legfrissebb hírek

A belga Axel Witsel lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2026.09.17. 08:24

Félmillió jegyigénylés érkezett Dzeko búcsúmeccsére

Minden más foci
2026.09.17. 07:01

Lionel Messi hazai barátságos mérkőzésen köszön el az argentin közönségtől

Minden más foci
2026.09.16. 08:36

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

Visszavonult Jonathan Brownlee olimpiai és hatszoros világbajnok triatlonos

Egyéb egyéni
2026.09.04. 18:42

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 10:35

Itt a vége: Dzeko októberben lép pályára utoljára a bosnyák válogatottban

Minden más foci
2026.09.03. 13:27

32 évesen visszavonult a magyar bajnok labdarúgó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 21:11