Wimbledon: Federer bosszút állt a US Openen őt kiejtő spanyolon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.01. 16:03
A hétszeres győztes Roger Federer magabiztos győzelmet aratott a spanyol Tommy Robredo ellen az angol nyílt nemzetközi teniszbajnokság negyedik fordulójában, így bejutott a legjobb nyolc közé, ahol honfitársa, a svájci Stanislas Wawrinka lesz az ellenfele, akinek az útja Feliciano Lópezen át vezetett a negyeddöntőbe.

A negyedik helyen kiemelt svájci sikeréhez nem sok kétség férhetett, a második játszmában nem vesztett pontot adogatóként – de az elsőben is csak hármat –, míg a harmadik szettben a végjátékban brékelte Robredót, aki 12. egymás elleni mérkőzésükből tizenegyedszer kapott ki.

A spanyol játékos eddigi egyetlen győzelmét a 2013-as US Openen aratta Federer ellen, amikor három szettben bizonyult jobbnak a svájcinál.

A hétszeres győztes az elődöntőbe jutásért honfitársával, az Australian Open-győztes Wawrinkával csap össze, aki három szettben verte meg Feliciano Lópezt, pedig a spanyolnak a második játszma rövidítésében négy szettlabdája is volt.

A nőknél a tavalyi döntős Sabine Lisicki és a Roland Garroson finálét játszó Simona Halep is bejutott a legjobb nyolc közé, ahol egymással találkoznak.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (25 000 000 font, fű)
FÉRFI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ

Wawrinka (svájci, 5.)–López (spanyol, 19.) 7:6, 7:6, 6:3
Federer (svájci, 4.)–Robredo (spanyol, 23.) 6:1, 6:4, 6:4
NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Halep (román, 3.)–Dijasz (kazah) 6:3, 6:0
Lisicki (német, 19.)–Svedova (kazah) 6:3, 3:6, 6:4

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
Tegnap, 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31