Fed-kupa: Martina Hingis február 7-én Budapestre érkezik

K. R.K. R.
Vágólapra másolva!
2015.01.02. 08:48
null
Martina Hingis (balra) 2014-ben Sabine Lisickivel megnyerte a miami tornát párosban (Fotó: Reuters)
Miközben durrantak a tűzijátékok, fogyott a pezsgő, és mindenki az új évet várta, a Magyar Teniszszövetség december 31-én nagy bejelentést tett.

 

 

Azt már korábban megírtuk, hogy Magyarországon, konkrétan a Syma-csarnokban rendezik a női csapatverseny, a Fed-kupa 2015-ös kiírásában az Euro-afrikai zóna I. csoportjának küzdelmeit február 4. és 7. között. Azt is jeleztük, hogy – bár ez egyáltalán nem biztos – nagy eséllyel pályára lép többek között a világranglista-5. szerb Ana Ivanovics, vagy éppen a 31. fehérorosz Viktorija Azarenka. Ellenben az óév utolsó információja szerint egy nemzetközi klasszis már biztosan Budapestre jön: a svájci Martina Hingis – mint sztárvendég – február 7-én, a Magyar tenisz napjára és a Fed-kupa záró mérkőzéseire hazánkba érkezik.

„Sokáig gondolkoztunk azon, Szeles Mónika után kit hívjunk meg – árulta el Richter Attila főtitkár. – Hingisnek van magyar kötődése, fantasztikus eredményeket ért el pályafutása során, ráadásul jelenleg is aktív teniszező. Könnyen megegyeztünk, miután kifejezetten támogatja a hasonló kezdeményezéseket. Minipályán ütögethetnek majd vele a fiatalok, de természetesen aláírásokat is lehet majd kérni tőle.”

A 34 éves teniszező 2002-ben (22 évesen!), majd 2007-ben is visszavonult (előbb sorozatos sérülései, utóbb pozitív doppingtesztje miatt), ám 2013 óta párosban ismét pályára lép az olasz Flavia Pennetta oldalán, mi több, versenyeket is nyernek – legutóbb októberben, Moszkvában, de előtte is fináléig jutottak a US Openen. Az egykori világelső mögött sikerekben gazdag pályafutás áll: egyéniben ötször (háromszor az Australian Openen, egyszer Wimbledonban és a US Openen) nyert Grand Slam-tornát, plusz párosban kilencszer győzött, és vegyes párosban is a legjobb lett egyszer aktuális párjával. Emellett még két világbajnoki cím, valamint 40 WTA-tornagyőzelem áll a neve mellett.

A kassai születésű Hingis cseh édesanyja elvált lánya magyar édesapjától, majd Svájcba költöztek, így Martina svájciként jutott vesztes Fed-kupa-döntőig.

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik