Wimbledon: Babos öt gémet nyert Serena Williams ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.01. 20:55
null
Babos Tímea és Serena Williams jó kedvűen fogott kezet a mérkőzés után (Fotó: Zádor Péter)
Serena Williams 6:4, 6:1-re legyőzte Babos Tímeát a wimbledoni teniszbajnokság női egyesének második fordulójában.

Babos Tímea szerda este a centerpályán adogatással kezdett, nem is akárhogy: ásszal és egy ász értékű szervával 30:0-ra vezetett, de aztán Serena megmutatta, mitől világelső, és elvette a magyar adogatását.

Babos ezután nem adta könnyen magát, bravúros megmozdulásaival elismerő tekinteteket vívott ki ellenfelétől, illetve maga mellé állította a szoros meccsre vágyó londoni közönség nagy részét. Feljavult játékával azt ért el, hogy az amerikai csak egy adogatását vegye el, bréklabdához nem jutott. 6:4 lett a szett eredménye, de sajnos ezzel vége is lett a szoros játéknak.

Williams a második szettben szemernyi esélyt sem adott a magyarnak, mindhárom bréklabdáját azonnal kihasználta, az első szervái után az összes labdamenetet megnyerte. Babos ugyan ebben a játszmában két bréklabdához is jutott, de egyiket sem használta ki, a hajrá villámgyorsan lement, s 6:1 lett a vége.

„Serena ma túl jól játszott! Szerintem nekem is pozitív lehet ez a meccs, sok jó dolgot csináltam, de a szervái ma is megállíthatatlanok voltak – idézte a babostimea.hu a magyar teniszezőt. – A második szettben, amikor volt egy pici esélyem, akkor kaptam három ászt. Majd úgy kezdett el teniszezni, ami ellen senkinek sem lehet igazi válasza. De így is élveztem nagyon a meccset."

Babos mindehhez hozzátette, hogy szerinte mai játékával akár messzebb is juthatott volna a tornán.

Serena Williams 59 perc alatt megnyerte a találkozót, a következő fordulóban a brit Heather Watsonnal találkozik.

Szerdán a kiemeltek közül búcsúzott a 11. helyen rangsorolt cseh Karolína Plísková, Marija Sarapova viszont könnyedén nyert.

A férfitorna eseményeiről idekattintva olvashat.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (26 750 000 font, fű)
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Keys (amerikai, 21.)–Vögele (svájci) 6:7, 6:3, 6:4
Kulicskova (orosz)–Wickmayer (belga) 3:6, 7:6, 10:8
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
S. Williams (amerikai, 1.)–Babos (magyar) 6:4, 6:1
Watson (brit)–Hantuchová (szlovák) 6:4, 6:2
Krunics (szerb)–Errani (olasz, 19.) 6:3, 6:7, 6:2
V. Williams (amerikai, 16.)–Putyinceva (kazah) 7:6, 6:4
Mladenovic (francia)–Ostapenko (lett) 6:4, 7:5
Azarenka (fehérorosz, 23.)–Flipkens (belga) 6:3, 6:3
Bencic (svájci, 30.)–Friedsam (német) 7:5, 4:6, 6:0
Mattek (amerikai)–Ivanovics (szerb, 7.) 6:3, 6:4
Sarapova (orosz, 4.)–Hogenkamp (holland) 6:3, 6:1
Begu (román, 29.)–Curenko (ukrán) 7:5, 6:7, 7:5
Dijasz (kazah)–Szasznovics (fehérorosz) 7:5, 6:1
Petkovic (német, 14.)–Duque Marino (kolumbiai) 6:3, 6:1
Vandeweghe (amerikai)–Ka. Plísková (cseh, 11.) 7:6, 6:4
Stosur (ausztrál, 22.)–U. Radwanska (lengyel) 6:3, 6:4
Stephens (amerikai)–Davis (amerikai) 6:4, 6:4
Safárová (cseh, 6.)–Hszie Szu-vej (tajvani) 6:2, 6:3



Legfrissebb hírek

Serena Williams vereséggel tért vissza Wimbledonba

Tenisz
53 perce

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
3 órája

Wimbledon: lazán lépett tovább az ötödik kiemelt a férfiaknál

Tenisz
8 órája

Wimbledon: Udvardy Panna simán, Bondár Anna két meccslabdáról kapott ki a nyitó körben

Tenisz
Tegnap, 22:04

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
Tegnap, 19:12

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
Tegnap, 18:38

Wimbledon: Chwalinskának meccslabdája volt, amikor megsérült, és végül kiesett az első fordulóban

Tenisz
Tegnap, 15:08

David Beckham a vb-meccsek mellett a wimbledoni tenisztornára is eljutott

Foci vb 2026
Tegnap, 14:34
Ezek is érdekelhetik