Davis-kupa: a szlovákokat Budapesten fogadja a válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.29. 18:21
A magyar férfi teniszválogatott a budapesti Europe Tennis Centerben (ETC) fogadja a szlovák csapatot július 15. és 17. között a Davis-kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjában.

A hazai szövetség (MTSZ) honlapja szerint a magyar csapat kérése volt, hogy a fővárosban rendezzék meg a párharcot. A huszadik kerületi ETC nem kért pénzt a létesítményhasználatért, ráadásul hétmillió forintos támogatást biztosít, míg a másik pályázó, a Római Teniszakadémia 24.9 millió forintos létesítménybérleti díjat kért volna.

Kuhárszky Zoltán kapitány együttese – amely 2013 áprilisában, Luxemburgtól kapott ki legutóbb – márciusban bravúrral 3:2-re legyőzte az izraelieket a Városligetben.

A csoportjukban már biztosan bennmaradó magyarok a 34. helyen állnak a nemzetközi szövetség világranglistáján, míg a szlovákok a 18-adikak a rangsorban. A két csapat először találkozik a DK-ban.

A párharc győztese játszhat szeptemberben a 16 csapatos elitet felvonultató világcsoportba való feljutásért, az ellenfél a világcsoport első körében alulmaradt egyik válogatott – Japán, Kazahsztán, Svájc, Lengyelország, Kanada, Németország, Ausztrália vagy Belgium – lehet.

 

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
10 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
20 órája

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
Tegnap, 17:35

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
Tegnap, 16:01

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
Tegnap, 13:12

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
Tegnap, 7:41

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
2025.09.12. 21:05

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38
Ezek is érdekelhetik