Tenisz: átadták a centrumot, jöhetnek az új Fucsovicsok

MTI MTIMTI MTI
2018.03.01. 17:05
Húszmillió forintos beruházással elkészült, téli játékra is alkalmas, modernizált teniszsátort avattak csütörtökön Nyíregyházán.

Az eseményen Poroszka Norbert, a Marso Tenisz Centrum ügyvezető igazgatója elmondta, a Marso Kft. 2017 végén vette át a helyi teniszklub működtetését. Az így létrehozott Marso Tenisz Centrum Egyesület a tehetséggondozás és utánpótlás támogatásáért, illetve a szenior- és szabadidőtenisz népszerűsítéséért fejlesztéseket indított el.

A létesítményben tizenöt salakos pálya áll a teniszezők rendelkezésére, a téli időszakban pedig egy vadonatúj, háromrétegű hőszigetelt teniszsátort alakítottak ki, amely három pályát fed le – ismertette az ügyvezető igazgató. Az átvétel óta a Marso húszmillió forintos beruházással nagy teljesítményű kondenzációs kazánt, valamint önindítós, szünetmentes áramfejlesztőt épített be a teniszsátorba annak érdekében, hogy a leghidegebb téli napokban is játéklehetőséget biztosítson.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében arról beszélt, hogy a versenysport mellett nagyon fontos a szabadidősport támogatása is, mivel az állami cél az, hogy minden gyermek sportoljon.

„Ha a gyermekek sportosak lesznek, akkor az a család több tagját testmozgásra fogja késztetni, és ez fordítva is így van” – hangsúlyozta az államtitkár. Szabó Tünde szerint ehhez fejleszteni kell a sportlétesítményeket, Nyíregyháza pedig ebből a szempontból nagyon jó helyzetben van. Megemlítette, hogy a nyírségi nagyvárosban 1925-ben alakult meg az első teniszegyesület, és a százéves évfordulóra további fejlesztéseket terveznek.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere azt mondta, a nyíregyháziak büszkék a pályafutását innen elindító, az idei Australian Openen nyolcaddöntős Fucsovics Mártonra.

„Azt szeretnénk, hogy a következő években ilyen tehetségeket neveljen ki a megyeszékhely” – tette hozzá. Kovács Ferenc szavai szerint a teniszt és más sportokat szolgálja majd a városi stadion fejlesztése is, amelynek eredményeként egy nyolcezer férőhelyes új arénát hoznak majd létre.

„A kiemelt sportágak közé kerülésével a tenisz komoly lökést kapott, s a cél az, hogy a sportágfejlesztési támogatások segítségével egyre kevésbé függjön a szülők anyagi erejétől egy új magyar tehetség kinevelése” – jelentette ki Szűcs Lajos, a Magyar Teniszszövetség elnöke.

Legfrissebb hírek

Tóth Amarissa legyőzte Olijnikovát az antalyai nyolcaddöntőben

Tenisz
17 órája

Rinderknech lesz Marozsán ellenfele az első fordulóban a dubai tenisztornán

Tenisz
2026.02.21. 13:20

Fucsovics kikapott a 2024-es győztestől Dohában

Tenisz
2026.02.18. 13:47

Oláh Benjámin: Szorgalommal lehet megszerezni az edző bizalmát

Labdarúgó NB I
2026.02.18. 10:56

Dohai tenisztorna: Fucsovics sima győzelemmel nyolcaddöntős

Tenisz
2026.02.17. 13:28

Shelton és Cerúndolo is hazai pályán nyert tenisztornát

Tenisz
2026.02.16. 08:42

Bondár Anna kikapott a dubai selejtezőben

Tenisz
2026.02.13. 08:53

Davis-kupa: Luxemburg lesz a mieink ellenfele szeptemberben

Tenisz
2026.02.12. 12:50
Ezek is érdekelhetik