Tenisz: a leendő világelső Swiatek már a négy között

MTI/R. P.MTI/R. P.
2022.03.31. 09:11
null
Iga Swiatek (Fotó: AFP)
A következő női világelső, a lengyel Iga Swiatek a negyeddöntőből is könnyed sikerrel jutott tovább a miami tenisztornán.  
A 2020-as francia nyílt bajnokság győztese – aki hétfőn debütál a WTA-rangsor élén – szerdán a kétszeres wimbledoni bajnok cseh Petra Kvitovát győzte le úgy, hogy egyetlen bréklabdát sem kellett hárítania. Swiatek már 15 meccs óta veretlen, mivel előzőleg Dohában és Indian Wellsben is diadalmaskodott.

Az 5. helyen kiemelt Paula Badosa feladta negyeddöntőjét. A spanyol játékos 4:1-es hátrányban volt az amerikai Jessica Pegula ellen, amikor jelezte, hogy rosszullét miatt nem tudja folytatni.

A férfiaknál a 9. helyen kiemelt Jannik Sinner szerdán 4:1-es hátrányban volt az argentin Francisco Cerúndolo ellen, amikor jelezte, hogy rosszullét miatt nem tudja folytatni.

A világranglistán 103. dél-amerikai élete első 1000-es kategóriájú elődöntőjére készülhet.

Casper Ruudnak két vereség után sikerül legyőznie az olimpiai és ATP-világbajnok Alexander Zverevet, és negyedik elődöntőjére készülhet. Előzőleg mind a hármat elvesztette salakon.

WTA-TORNA, MIAMI (8.3 millió dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ

Pegula (amerikai, 16.)–Badosa (spanyol, 5.) 4:1-nél Badosa feladta
Swiatek (lengyel, 2.)–Kvitová (cseh, 28.) 6:3, 6:3
Az elődöntőben: Swiatek–Pegula, Bencic (svájci, 22.)–Oszaka (japán)

ATP-TORNA, MIAMI (9.5 millió dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ

F. Cerúndolo (argentin)–Sinner (olasz, 9.) 4:1-nél Sinner feladta
Ruud (norvég, 6.)–A. Zverev (német, 2.) 6:3, 1:6, 6:3
A másik két negyeddöntőben: Medvegyev (orosz, 1.)–Hurkacz (lengyel, 8), Alcaraz (spanyol, 22.)–Kecmanovics (szerb)

Legfrissebb hírek

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
Tegnap, 18:20

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02

Alcaraz ott lesz a Davis-kupa nyolcas döntőjében

Tenisz
2026.10.26. 16:44

Bondár Anna elbúcsúztatta az első kiemeltet Kantonban

Tenisz
2026.10.26. 07:35