Tenisz: kezet nyújtott, majd felpofozta ellenfelét – videó
Nem viselte túl jól a 15 éves francia Michael Kouamé, hogy három szettben kikapott a Ghánában zajló kemény pályás ITF-juniortorna első körében a hazai Raphael Nii Ankrahtól – a mérkőzés végén az ilyenkor szokott módon pacsiztak egymással a felek, csakhogy Kouamé úgy döntött, hogy emellett, másik kézzel pofont is lekever a vetélytársának. Sajtóhírek szerint a játékos tette verekedéshez vezetett, a szurkolók a pályára szaladtak. Az Eurosport a pofonról közölt felvételt a Twitter-oldalán, de arról is készült felvétel, ahogy a francia fiút egy ismeretlen személy nyakon vágja.
Raphael Nii Ankrah egyébként az első szettben simán, 6:2-re nyert, a másodikat tie-breakben elveszítette, a mindent eldöntő utolsó felvonás pedig szintén rövidítésben dőlt el, amelyet a 16 éves ghánai srác 7–5-re nyert meg.
A sportskeeda.com beszámolójából kiderül, hogy a pofon verekedéshez vezetett, a szurkolók a pályára rohantak. A Twitterre feltöltöttek egy videót az eset után történtekről, ezen az látszik, hogy egy ismeretlen személy Michael Kouamé mögé lépett, és nyakon vágta a fiatalt, aki aztán elfutott előle.
Azt nem tudni, mi bosszantotta fel annyira az első helyen kiemelt Kouamét, hogy ilyen sportszerűtlen magatartást tanúsítson, de feltehetően az ITF súlyosan megbünteti.
Legfrissebb hírek

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban
Tenisz
2026.10.29. 09:12

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket
Tenisz
2026.10.26. 18:02

Alcaraz ott lesz a Davis-kupa nyolcas döntőjében
Tenisz
2026.10.26. 16:44

Bondár Anna elbúcsúztatta az első kiemeltet Kantonban
Tenisz
2026.10.26. 07:35




