Tenisz: Fucsovics az év végéig Nagy Péterrel és Palágyi Miklóssal készül

2023.04.17. 16:29
null
Fucsovics Márton (Fotó: Getty Images)
Az év végéig Nagy Péterrel és Palágyi Miklóssal készül Fucsovics Márton, a jelenlegi legjobb magyar férfi teniszező.

 

A világranglista 75. helyezettje a szövetség honlapján elmondta, meghozta a régóta halogatott döntést az edzőkérdésről.

„Szerintem nagyon jól működünk együtt, mindkettőjükkel fogom folytatni, ugyanebben a felállásban. Peti többet fog velem utazni, ő egy kicsit közelebb áll hozzám, mi együtt nőttünk föl, Miki pedig inkább itthon irányítja az edzéseimet. Az év végéig marad ez a felállás, utána meglátjuk” – jelentette ki a 31 éves játékos. Palágyi Miklós a múlt héten Antalyában a Billie Jean King-kupa novemberi rájátszásába továbbjutott női válogatott kapitánya egyben.

Az elmúlt három 1000-es besorolású tornára visszatekintve Fucsovics Márton közölte, Indian Wellsben, Miamiban és Monte-Carlóban hat győzelem és három vereség, illetve 150 világranglistapont lett a mérlege, amivel meg van elégedve.

„Indian Wellsben elkaptam a fonalat, a második körben Alex De Minaurt vertem, aki top 20-as játékos. Azon a meccsen lendültem át a holtponton, amelybe előzőleg Dohában és Dubajban kerültem, mivel a sérült lábam miatt nem tudtam rendesen edzeni. Utána a top 10-es Taylor Fritz ellen is jól ment a játék, bár kikaptam, de teljesen pariban voltam vele, utána Miamiban teljesen más körülmények voltak, Holger Rune ellen esti meccset vívtam, és jól játszott az ellenfél” – sorolta a Davis Kupa-válogatott vezére, majd rátért az első nagy salakos viadalra.

„Monte-Carlóban az ATP-31. Botic van de Zandschulp ellen majdnem nyertem, meccslabdákhoz jutottam, abszolút fölötte voltam. Aztán elbuktam a tie-breaket, és mivel bennem volt már két selejtezős mérkőzés, fizikálisan és mentálisan is visszaestem a döntő szettre. Összességében elmondhatom, hogy bár nekem általában nehezen megy a salakra való átállás, most egész jól éreztem magam ezen a felületen” – fejtette ki Fucsovics Márton, aki kedden Münchenben egy selejtezős ellenféllel kezd, majd a következő hetekben Madridban, Rómában, Genfben és a Roland Garroson lép majd pályára.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
16 órája

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
17 órája

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.22. 09:54

Pegula döntő játszmában legyőzte Szabalenkát a berlini elődöntőben

Tenisz
2026.06.20. 17:41

Gyász: elhunyt Szikszay András, a legendás Csonti

Tenisz
2026.06.19. 20:01
Ezek is érdekelhetik