Piros Zsombor nem jutott döntőbe Karlsruhéban

2024.07.07. 12:47
Piros Zsombor (Koncz Márton, archív)
A hetedik helyen kiemelt Piros Zsombor elvesztette az elődöntőt a Karlsruhéban zajló, 75 ezer euró (29.6 millió forint) összdíjazású salakpályás challenger-tenisztornán.

 

A világranglistán 181. játékos vasárnap délelőtt az első helyen kiemelt argentin Camilo Ugo Carabellivel (100.) találkozott, pályafutása során először.

A 24 éves magyar játékos az első szettben tudott versenyben lenni riválisával: mind a ketten korán brékeltek, majd a hajrában a dél-amerikai teniszező újfent fogadóként nyert gémet, így negyven perc elteltével előnybe került.

A második játszma alig 23 percig tartott, az argentin sorra vette el Piros adogatójátékait, és bár a magyar játékos két mérkőzéslabdát hárított, a rivális a harmadikat kihasználva lezárta az egy óra három percig tartó összecsapást és a fináléba jutott.

TENISZ, CHALLENGER-VERSENY, KARLSRUHE
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Carabelli (argentin, 1.)–Piros (7.) 6:4, 6:0

 

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36

Shelton nem bírta megtörni az amerikai férfi teniszezők átkát, Zverev a US Open idei bajnoka

Tenisz
2026.09.13. 23:56

Zverev és Hacsanov is könnyedén jutott be a US Open elődöntőjébe

Tenisz
2026.09.10. 07:02

Marozsánnal, Pirossal és egy újonccal készül a magyar csapat a Davis-kupában

Tenisz
2026.09.08. 16:25

Alcaraz szettveszteség nélkül jutott tovább a US Openen, Szabalenka sem hibázott

Tenisz
2026.09.04. 22:51

Carlos Alcaraz több pihenőt tervez

Tenisz
2026.09.03. 12:38