Cincinnati tenisztorna: Marozsán a második fordulóban, Cicipasz következik

Vágólapra másolva!
2025.08.08. 06:59
null
Marozsán Fábián bejutott a második fordulóba Cincinnatiben (Fotó: Getty Images)
Marozsán Fábián fordulatos mérkőzésen jutott be a cincinnati kemény pályás tenisztorna férfi versenyének 2. fordulójába, ahol a korábbi ATP-világbajnok görög Sztefanosz Cicipasz vár rá.

A világranglistán 51. játékos csütörtökön a selejtezőből főtáblára került, hazai közönség előtt szereplő Colton Smithszel (138.) csapott össze, pályafutása során először. A 22 éves ellenfél tavaly lépett a profik közé, és csak nyolc mérkőzést vívott eddig az ATP Touron.

A csütörtöki csatában a Vasas SC sportolója 1:1 után sorozatban öt gémet hozva besöpörte az első szettet, a második játszma viszont már szorosabban alakult: a magyar éljátékos a legrosszabb pillanatban, 4:5-nél veszítette el az adogatását, így Smith egyenlített. Az utolsó felvonásban Marozsán rendezte a sorokat, 3:3-nál brékelt, és onnan már nem engedte ki a kezéből a meccset, amely 2 óra 14 percig tartott, s a 4. mérkőzéslabdájával zárta le.

A 32 között a 25. kiemelt Cicipasz (30.) következik.

A nőknél Bondár Anna (93.) az ausztrál Ajla Tomljanovic (86.) ellen kezd a főtáblán pénteken, Gálfi Dalma (101.) viszont kiesett a selejtezőben.

ATP 1000-es torna, Cincinnati
1. forduló (a 32 közé jutásért)
Marozsán Fábián–Colton Smith (amerikai) 6:1, 4:6, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Djokovics egy szetten át bírta a csodateniszt, Alcaraz megcsinálta a karrier Grand Slamet!

Tenisz
2026.02.01. 12:50

Australian Open: egyik világelső sem vesztett szettet – Szabalenka és Alcaraz is negyeddöntős

Tenisz
2026.01.25. 12:00

Marozsán Fábián: Valószínűleg ezért volt Medvegyev világelső és topjátékos, mert ezeket a meccseket nagyobb százalékban túléli

Tenisz
2026.01.23. 07:55

Australian Open: kettő nullás hátrányból fordított Medvegyev Marozsán Fábián ellen Melbourne-ben

Tenisz
2026.01.23. 05:58

Djokovics a második meccsén sem veszített szettet az Australian Openen

Tenisz
2026.01.22. 08:36

Marozsán Fábián: Medvegyev stílusa kellemetlen, nem is fekszik nekem

Tenisz
2026.01.21. 09:08

Marozsán Fábián bejutott az Australian Open harmadik fordulójába

Tenisz
2026.01.21. 04:04
Ezek is érdekelhetik