Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2025.09.13. 13:12
null
Piros Zsombor (balra) és Marozsán Fábián a szombati páros mérkőzésen (Fotó: Czinege Melinda)
Két tie-breakben végződő játszmában, 1 óra 49 percnyi csata után Marozsán Fábián és Piros Zsombor legyőzte az esélyesebbnek tartott, tapasztaltabb Alexander Erler, Lucas Miedler kettőst, ezzel visszajött a remény a párharcban, az állás 2–1, még Ausztria javára.

 

Miután a pénteki első napon minden az osztrák válogatott elképzelései szerint alakult, amely 2–0-s vezetést szerzett a debreceni Főnix Arénában Magyarország ellen a Davis-kupa-világdöntő-selejtező második fordulójában, korábban nem látott fordításra van szükség ahhoz, hogy a mieink elérjék a novemberi bolognai világdöntőt – a magyar Dk-csapat története során még egyszer sem győzött 2–0-s hátrányból.

Bardóczky Kornél szövetségi kapitány az első nap végén úgy fogalmazott, megvan az elképzelése a párosra, de még átbeszéli a csapattal – végül nem változtatott az eredeti elképzelésén, Marozsán Fábiánt és Piros Zsombort küldte pályára az osztrákok párosspecialista kettőse, Alexander Erler és Lucas Miedler ellen. Előbbi jelenleg 41., utóbbi 28. a páros-világranglistán, mindketten nyolc-nyolc ATP-tornát nyertek párosban, közülük hetet közösen, háromszor 500-as szinten. Marozsán és Piros 2020-ban és 2021-ben összesen három Futures-tornán párosozott együtt, a Davis-kupában pedig egy mérkőzés erejéig, 2021-ben, a torinói világdöntő csoportkörében Ausztrália ellen. Akkor győzte le Piros John Millmant, ám Alex de Minaur Fucsovics Márton legyőzésével egyenlített, majd a Marozsán, Piros kettős döntő szettben alulmaradt Alex Bolt és John Peers ellen.

A szombati nap ünnepélyes köszöntővel kezdődött: a párosmérkőzés előtt Schmitt Petra, a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) főtitkára, valamint a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) képviseletében Javier Moreno átadta utóbbi szervezet Davis-kupa-elkötelezettségi díját Fucsovics Mártonnak.

„Az egyik szemem most sír, a másik nevet – nem sikerült jól az első nap, nulla kettőről kell folytatnunk, reméljük, ez a nap másképp alakul. De nagyon örülök ennek a díjnak, hosszú évek munkája van benne: tizenöt éve játszom a Davis-kupában, és mindig megtiszteltetés, amikor a hazámat képviselhetem. Remélem, jó néhány évig lesz még rá lehetőségem” – mondta a 33 éves nyíregyházi teniszező rövid köszöntő beszédében. Fucsovics Márton jelenleg a második legsikeresebb magyar Dk-játékos, összesen 35 mérkőzést nyert meg, egyesben 27-et, utóbbiban holtversenyben a második az örökranglistán Gulyás Istvánnal. A vonatkozó statisztikát Taróczy Balázs vezeti 76, illetve 50 sikerrel.

Talán jól látta Fucsovics, amikor a pénteki nap végén azt mondta: mivel szinte az esélytelenség nyugalmával folytathatja a magyar csapat a párharcot, hátha ez azt is hozza magával, hogy a pályára lépők elengedik a kezüket. Marozsán Fábián és Piros Zsombor kettőse kezdetben alaposan meglepte tapasztaltabb ellenfelét, mindkét játékosunk nagyszerűen ritörnözött, remek volt a hálójátéka, és amikor Erler 2:2, 15:30-nál kettős hibát követett el, két bréklabdához jutott a magyar kettős, amit osztrák részről egy újabb hálóba ütött labdával elsőre kihasznált. 4:3-as vezetésnél ugyan a mieink rontásaiból az osztrákok visszabrékeltek, de a hosszabb labdameneteknél ők is hibára voltak késztethetők. 5:6-nál a magyar duó két brék- és szettlabdát hárított, majd magabiztos játékkal, 2–4-ről fordítva 7–4-re megnyerte a rövidítést, és játszmaelőnyhöz jutott. 7:6

És nem vett vissza a magyar páros a folytatásban sem! Bár az erős tenyereseket – főleg a hosszabb labdamenetekben – többnyire Piros Zsombor vállalta magára, remekül húzta magával Marozsán Fábiánt is, aki sokkal jobban játszott, mint pénteken, és szintén szép megoldásokkal rukkolt ki. 4:3-nál hasonló történt: Piros kemény tenyeresei után Marozsán egyszer csak előhúzott egy kiváló röptét, és bréklabdához juttatta a magyar csapatot – ezt azonban hamar hárították, majd hozták a gémet az osztrákok. 5:4, 30:30-nál Marozsán közvetlen közelről a hálóba ütött, ellenkező esetben már fogadóként meccslabdához jutottunk volna, a következő labdamenetben pedig hosszú lett az emelés… Annyi baj legyen, jöhetett a már megszokott tie-break, amiben viszont megint mi voltunk a jobbak. 4–0-ra elhúztunk, a végén pedig, ahogy azt kell: az utolsó két labdamenet előbb Marozsán ütött egy ragyogó tenyeres nyerőt az oldalvonalra, majd Piros remek fonák röptéjét nem tudták visszaadni az osztrákok. Maratoni, 1 óra 49 perces párost nyert meg a magyar kettős, és visszahozta a reményt a párosításban. 7:6

„Nehéz mérkőzés volt, mindent be kellett vetnünk. Azt beszéltük, megpróbálunk bátran, nagyobb tempóval játszani, és ez bejött, nagyon jó párost vertünk meg” – mondta Marozsán Fábián, majd Piros Zsombor hozzátette: „Fábi többször játszik párost, jobban érzi a variációkat, próbált nekem egy kis gyorstalpalót adni, és egészen jól ráéreztem a második szettben a röptékre, a ritörnökre. A szervajátékom pedig szerencsére egész héten jól működött.”

A kiírás szerint Marozsán Fábián és Lukas Neumayer meccse következett volna, de a magyar szövetségi kapitány Bardóczky Kornél változtatott, Piros Zsombort küldte pályára a negyedik találkozóra.

DAVIS-KUPA, VILÁGDÖNTŐ-SELEJTEZŐ, DEBRECEN
MAGYARORSZÁG–AUSZTRIA 1–2 – az állás három meccs után
Marozsán Fábián, Piros Zsombor–Lucas Miedler, Alexander Erler 7:6 (7–4), 7:6 (7–2)

A pénteki mérkőzések
1. mérkőzés (egyes)
Marozsán Fábián–Jurij Rodionov 2:6, 7:6 (7–5), 5:7
2. mérkőzés (egyes)
Fucsovics Márton–Lukas Neumayer 3:6, 6:3, 6:7 (7–9)

Később
Piros Zsombor–Lukas Neumayer
Fucsovics Márton–Jurij Rodionov

 

Legfrissebb hírek

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
1 órája

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
7 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
8 órája

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
17 órája

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
2025.09.12. 21:05

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Davis-kupa: belázasodott az osztrákok legjobbja, más ellenfelet kapott Fucsovics

Tenisz
2025.09.12. 14:50

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30
Ezek is érdekelhetik