Bondár Anna nagy csatában búcsúzott Rómában

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.05.05. 15:09
Bondár Anna (Fotó: Getty Images)
Ahogy 2025-ben, úgy idén is az 1. forduló jelentette a végállomást Bondár Anna számára a római WTA-tenisztornán, miután három szettben kikapott a kínai Cseng Csin-ventől.

Bondár Anna is megkezdte szereplését a római tenisztornán, a világranglista-58. helyezett magyar teniszező a 26 hellyel előrébb álló Cseng Csin-vennel csapott össze a főtáblán.

Kettejük mindkét korábbi mérkőzését a kínai nyerte meg. Rómában viszont Bondár kezdett jobban, miután értékesítette az egyetlen bréklabdáját, és ezzel játszmaelőnybe került.

A második szettet azonban Cseng 4:0-val nyitotta, és Bondár hiába nyerte meg a következő három játékot, a kínai 4:3 után ismét brékelt, majd kiszerválta a játszmát.

A harmadik játszmában ismét Bondár kezdett jobban, az első három játék az övé lett, de a brékelőnye nem tartott ki a szett végéig: 3:1 után egymás után három adogatását is elbukta, és bár közte egyszer ő is lebrékelte Csenget, végül a kínai jutott be a 2. fordulóba. Cseng a 30. kiemelt Cristina Bucsával találkozik a következő mérkőzésén.

WTA 1000-ES TORNA, RÓMA
1. FORDULÓ
Cseng Csin-ven (kínai)–Bondár (magyar) 3:6, 6:3, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09