Kézilabda: magyar versenybíró is részt vesz az olimpián

Cs. B.Cs. B.
2021.04.23. 11:43
null
Soós Balázs (balra) versenybíróként képviseli Magyarországot (Fotó: mksz.hu)
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) véglegesítette a tokiói olimpia kézilabdatornáin részt vevő játékvezetők és versenybírók névsorát. Soós Balázs, a Magyar Kézilabda-szövetség nemzetközi igazgatója a korábbi férfi és női világbajnokságokat követően az ötkarikás játékokon is közreműködhet versenybíróként – közölte az MKSZ hivatalos honlapja.

 

„Nagyon örülök, hogy az olimpiára is küldést kaptam a Nemzetközi Kézilabda-szövetségtől, hiszen ez azt jelzi, hogy elégedettek voltak a korábbi világbajnokságokon a munkámmal, amelyeken számos találkozón működhettem közre a zsűriasztalnál – fejezte ki örömét Soós Balázs.A háttérben folyamatosan dolgozunk azon, hogy minél hamarabb legyen magyar játékvezető-kettős is a felnőttvilágversenyeken. Bíró Ádám és Kiss Olivér sajnos a januári férfi világbajnokságról egy pozitív koronavírusteszt miatt maradt le, és ez nyilván hátráltatta őket, de reméljük, mielőbb ott lesznek a pályán az IHF vagy az EHF versenyein!”

Az MKSZ operatív igazgatója, Novák András is kiemelte: a magyar kézilabdázás szempontjából nagyon fontos, hogy Soós Balázs ott lehet Tokióban, mindemellett megemlékezett a 2021. március 25-én elhunyt Andorka Sándorról, aki a 2008-as és a 2012-es olimpia IHF-delegátusa volt.

„A magyar kézilabdázás és a magyar női válogatott számára is nagyon fontos, hogy Soós Balázs ott lehet Tokióban versenybíróként, büszkék vagyunk rá, hiszen az elmúlt években mutatott teljesítményével érdemelte ki az olimpiai küldést! Andorka Sándor több évtizedes, illetve az olimpiákat illetően 2008-as pekingi és 2012-es londoni munkáját követően Balázs viszi tovább az örökséget. Sajnálom, hogy ezt Sanyi már nem érhette meg, de mindezzel méltó módon őrizzük az emlékét. A magyar válogatott mellett Soós Balázsnak is sok sikert kívánunk Tokióban!”

TOKIÓ 2020
NŐI KÉZILABDA
CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT:
Hollandia, Montenegró, Norvégia, Japán, Dél-Korea, Angola
B-CSOPORT:
Spanyolország, Orosz csapat, MAGYARORSZÁG, Svédország, Franciaország, Brazília

FÉRFI KÉZILABDA
CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT:
Norvégia, Franciaország, Németország, Brazília, Spanyolország, Argentína
B-CSOPORT: Dánia, Svédország, Portugália, Japán, Egyiptom, Bahrein
A csoportok első négy helyezettje továbbjut a negyeddöntőbe.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
16 órája

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12