Tokió 2020: két koronavírusos sportoló az olimpiai faluban

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.07.18. 10:43
null
Az olimpiai falu (Fotó: AFP)
Hat nappal a pénteki nyitóünnepség előtt két pozitív koronavírusteszt akadt a sportolók között a tokiói olimpiai faluban – számolt  be róla az MTI.

 

A szervezők vasárnap jelentették be, hogy ketten fertőzöttnek bizonyultak a szálláshelyükre addigra már beköltöző sportolók között.

Egy nappal korábban is akadt egy pozitív teszt a faluban, róla annyit közöltek, hogy nem japán személyről van szó, és nem sportoló, hanem a „játékokhoz kapcsolódó illető". A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerint mindhárom érintett ugyanabból a küldöttségből került ki.

Vasárnap délután kiderült, hogy a dél-afrikai labdarúgó-válogatottat erősítő Thabiso Monyane és Kamohelo Mahlatsi, valamint a csapat mellett videoelemzőként dolgozó Mario Masha az érintett. Mindhárman karanténba kerültek, a többiek két negatív tesztet adtak.

Közben a Tokióba megérkezettek között is született egy pozitív teszt, amelyet a dél-koreai NOB-tag, Rju Szeung Min – a 2004-es olimpia asztalitenisz-bajnoka – szolgáltatott. A 38 éves sportdiplomata maga tette közzé az eredményt, és karanténba vonult.

A szervezők összegzése alapján vasárnap az olimpián közreműködő vagy részt vevő személyek közül 10-nek lett pozitív a tesztje, és eddig összesen 55 fertőzöttet regisztráltak.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik