Tokió 2020: doppingvétséggel gyanúsítanak egy ezüstérmes futót

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.08.12. 20:21
null
Chijindu Ujah (Fotó: AFP)
A doppingellenes szabályok megsértésének gyanúja miatt felfüggesztették Chijindu Ujah olimpiai ezüstérmes brit síkfutó versenyzési engedélyét.

Ujah tagja volt a brit 4x100-as férfiváltónak, amely második lett a tokiói olimpián.

Az atlétika tisztaságát felügyelő nemzetközi testület (AIU) csütörtöki bejelentése szerint a doppingmintájában a szelektív androgénreceptor-modulátorok (SARM) közé tartozó Ostarine és S-23 nevű tiltott anyagok jelenlétére bukkantak, amelyek hatása az anabolikus szteroidokéhoz hasonló.

Három másik sportolót is felfüggesztettek. Közülük a grúz súlylökő Benik Abramyan már a selejtezőben sem szerepelhetett, miután a versenyen kívüli tesztje pozitív eredményt hozott. A másik két érintett a bahreini 1500-as futó, Szadik Mikhu, valamint a kenyai sprinter Mark Otieno Odhiambo.

Az AIU közleménye szerint megvárják a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) eljárásának lezárását, amely megállapítja, hogy a gyanúsítottak valóban megsértették-e a doppingellenes szabályokat, és ha igen, milyen következményekkel, szankciókkal kell szembenézniük.

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
3 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
7 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik