Új verseny jön – Thury Gábor jegyzete

Vágólapra másolva!
2021.08.02. 22:49

Mindhárom válogatottunk bejutott az ötkarikás játékok negyeddöntőjébe, alapvetően teljesítették a minimális elvárást. A hogyan tovább persze más és más a férfi és női vízilabda-válogatottnak, illetve a női kézilabdázóknak. Előbbi két csapatsportágban elvárás az érem, ezt a vezetők sem rejtették véka alá. Ahogyan mondani szokták, a negyeddöntő külön műfaj, szaknyelven fogalmazva új verseny kezdődik. Maradjunk ebben, hiszen a szakma jobban ért hozzá – meg nyilván lélektani szempontok is közrejátszanak –, de ne menjünk el szó nélkül a csoportban történtek mellett. Ez nem felelősségre vonás, inkább a(z eddigi) tények józan figyelembe vétele.

Férfi pólósaink hatosukban a harmadik helyen végeztek, az elődöntőben Horvátország következik. Lehet azt mondani, ha nyerünk az olaszok elleni döntetlen (5–5) helyett, akkor... Ám nincs akkor, mindkét együttes Szerbiát szerette volna elkerülni, ez sikerült. De talán az első fordulóban nem kellett volna kikapni a görögöktől (9–10). A horvátok elleni győzelemhez sokat segítene az emberelőnyös helyzetek hatékonyabb kihasználása.

Női vízilabdázóink a második helyen jutottak a nyolc közé, az Egyesült Államok legyőzése (10–9) bravúr – ennek is köszönhető a második hely, mert az oroszok elleni döntetlen (10–10) után a csoportelső elleni eredmény rangsorolt –, amit ha nem is oltott ki, de árnyalt a Kínától elszenvedett 11–9-es vereség. A négy közé jutásért a hollandok következnek, akiket a 2020-as Eb bronzmeccsén és a 2021-es olimpiai selejtező döntőjében is legyőztünk, márpedig a legutóbbi két tétmérkőzés az ellenfélbe is beleégett...

A legnagyobb talány csoportnegyedikként továbbjutó női kézilabda-válogatottunk: nem a franciáktól elszenvedett egygólos vereség (29–30), hanem a braziloktól kapott zakó (27–33) miatt (Brazília ezzel együtt a csoport hatodik helyén végzett). Nemcsak a nagy gólkülönbség a fájó, hanem ahogy kikaptunk – főleg azt követően, hogy a hazai két edzőmérkőzésen kétszer is megvertük őket. Ha nincs az a fiaskó, Hollandia vagy Montenegró következhetett volna, így viszont a feltételes mód kiegyenesedett, a mieink mumusa, Norvégia következik. Az ellenfelet legutóbb a 2014-es magyar-horvát közös rendezésű Eb-n Debrecenben sikerült legyőzni 29–25-re, amikor az ellenfél már az elődöntő biztos résztvevőjének mondhatta magát.

Maradjunk annyiban: új verseny jön.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Csak egy ok – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
13 órája

Fehérvári dominódőlés – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB II
2025.11.10. 22:55

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 23:35

Újra az elitben – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.11.08. 23:28

A kézilabda ünnepnapja – Szendrei Zoltán jegyzete

Kézilabda
2025.11.07. 23:54

A bravúr kapujában – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.11.06. 23:58

Csúcstámadás – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.05. 23:35

Alapvetések – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.04. 23:46
Ezek is érdekelhetik