Továbbra is Magyar Zoltán a Magyar Tornaszövetség elnöke

2026.04.10. 16:50
null
(Fotó: Török Attila)
Magyar Zoltán elnököt ismét újraválasztotta a Magyar Tornaszövetség (MATSZ) közgyűlése.

A MATSZ pénteki sajtóközleménye szerint a Nemzet Sportolója, a lólengés kétszeres olimpiai bajnoka az ötödik ciklusát kezdi meg a szövetség élén. Megbízatása újabb öt évre szól, akárcsak az elnökségi tagoké, akiknek az összetétele nem változott. A testületben ezúttal is Bán Teodóra, Berki Krisztián, Borbély Attila, Mosóczi László, Sörös Ferenc és Vörös József kapott helyet.

Magyar Zoltán a tisztújító közgyűlés után hangsúlyozta: igyekeznek az elmúlt másfél évtizedben tapasztalt intenzitással segíteni a magyar tornasportot.

„Az eredményeken túl büszkék vagyunk arra, hogy számos tornatermet építtettünk, újíttattunk fel és adtunk át. Több világversenynek lehetett Magyarország a házigazdája, és remélhetőleg a jövőben is folytatni tudjuk ezt a munkát” – mondta a sportvezető, aki egyedüli elnökjelölt volt, és egyhangúlag választották újra.

Az eseményen Kovács Istvánt – Berki Krisztián nevelőedzőjét és a magyar férfi válogatott korábbi szövetségi kapitányát – a MATSZ tiszteletbeli tagjává választották.

 

Legfrissebb hírek

Joan Laporta marad az FC Barcelona elnöke – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.03.16. 09:13

„Felhasználtad Messit a 2021-es kampányban” – egymásnak feszült Joan Laporta és kihívója a vasárnapi elnökválasztás előtt

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 14:54

Megkezdődött az FC Barcelona elnökválasztási folyamata

Spanyol labdarúgás
2026.02.09. 14:41

Altorjai Sándort beválasztották a Balkán Torna Szövetség végrehajtó bizottságába

Torna
2026.01.23. 11:54

Szűcs Róbert lett a férfi tornászok szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.01.16. 14:47

Magyar Zoltán további építkezést és előrelépést remél a magyar tornászoktól

Torna
2026.01.12. 13:25

Altorjai Sándor: Felemás, tanulságos és több szempontból biztató évet zárt a magyar torna 2025-ben

Torna
2025.12.22. 21:28

Berki Krisztiánt és edzőjét is díjazta a Halhatatlanok Klubja

Torna
2025.11.25. 17:33
Ezek is érdekelhetik