Szusi – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2018.11.11. 00:18

Hosszú Katinka a világ idei legjobb idejével győzött Tokióban 400 vegyesen, pénteken is nyert két számot – ami engem, az érdeklődő kívülállót illet, biztosra veszem: újra egyenesben van.

Nem veszem magamnak a bátorságot, hogy szakmai indokokkal álljak elő, egy Ózd város bajnokságán gyerekként szerzett bronzérem nem jogosít fel rá, arra pedig végképp nem vetemednék, hogy a magánéletével példálózzak, nem véletlenül: MAGÁNélet.

Csak azt akarom mondani, azért képben vagyok.

Ennek alapján nyűgöz le Hosszú Katinka, alapvetően azzal, hogy nem fél a döntésektől, harmincon innen is képes arra, hogy ha kell, új irányt szabjon az életének. A medencében éppen úgy, mint a parton. Hogy aztán jó érzékkel induljon el a kiválasztott úton, a kiválasztott társakkal. Tiszta erőből, tehetsége, tudása minden morzsáját latba vetve. Nehéz esztendő van mögötte. Hogy úszni fog és sokat versenyezni, az sejthető volt, most viszont, a négyszáz vegyes tokiói eredménye jóvoltából, már látható: továbbra sem akárhogyan.

Egy barátom szerint nem mindegy, hogy a gyerek mögött otthon kannás bor van vagy könyvszekrény, magyarán, milyen közegben szocializálódik. Tessék leszakadni az ital–olvasás ellentétpárról, s a szocializálódásra összpontosítani: Hosszú életében éppen úgy szerepe lehet a bajai, szeretetteljes családi háttérnek, mint az amerikai közegben történő felnőtté válásnak. Tovább szűkítve a kört, a két világ értékrendjének. Hogy mindkettőből az rögzült benne, amitől ifjan is felnőttként tekint a világra.

És következetesen.

Amire példa, hogy mindenképpen el akar indulni az Energy Standard versenyén Torinóban, ezt a profi úszók világszövetségének alapító tagjaként kötelességének érzi. Elvégre ha már 28 társával szembeszállt a nemzetközi szövetséggel, nem utolsósorban azért, mert korlátozta a világkupa-indulások számát, a legkevesebb, hogy versenyezve is kiáll a véleménye mellett. Függetlenül attól, hogy a FINA kétéves eltiltással fenyegetőzik (a szervezeti önkény nem ismer határokat mostanság).

Ám ez a jövő, most Tokiónál tartunk és Hosszú Katinkánál, aki közösségi oldalán kérdezi: „Lehet, hogy a szusi gyorsít?”

Lehet. Esetében a szusi – is.

És ez az „is” emeli őt magasra.

Legfrissebb hírek

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.03. 23:52

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2026.02.02. 23:05

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 23:23

Egy százalék – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 23:45

Európai klasszikusok – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
2026.01.30. 23:49

Nem sikerült a bravúr – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.01.29. 23:43

Zöld utat kapnak? – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2026.01.28. 23:31
Ezek is érdekelhetik