Vizes Eb: Hosszú Katinkának jól jön a kontinensviadal

K. T. I.K. T. I.
2021.05.13. 22:04
null
Hosszú Katinka három fő számára koncentrál a budapesti Eb-n (Fotó: Tumbász Hédi)
Edzésből, közel sem csúcsformában érkezik a budapesti Európa-bajnokság hétfőn kezdődő úszóversenyeire a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka – írta a Magyar Távirati Iroda.

 

Többek között erről beszélt a 32 éves klasszis az M4 Sportnak adott interjújában a tenerifei edzőtáborban, ugyanakkor hozzátette, hogy a Duna Arénában sorra kerülő kontinensviadal sokat lendít majd az olimpiai felkészülésen. Hosszú megjegyezte, a 2016-os, riói olimpia előtt kicsit nyűgnek érezte a londoni Európa-bajnokságot, amely kissé megtörte a felkészülést, viszont a jelenlegi helyzetben kifejezetten jól jön, hogy egy komoly versenyen tesztelheti le, hol tart, min kell még dolgoznia az ötkarikás játékok előtt.

„Magára az Európa-bajnokságra nem készülök, sőt, nekem az olimpiáig minden időt fel kell használnom arra, hogy ott legyek csúcsformában. Mondhatni edzésből megyek az Eb-re, persze vannak időeredmények a fejemben, amiket megcéloztam, ezek azért messze vannak az egyéni csúcsaimtól belekalkulálva azt, hogy a koronavírus miatt nem nagyon voltak versenyek, és így nem is leszek csúcsformában”
– mondta az MTI által idézett Hosszú, aki a Duna Arénában ezúttal három fő számára – a 200 és 400 méter vegyesre, valamint a 200 méter pillangóra – koncentrál.

 

Legfrissebb hírek

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
4 órája

Jackl óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 gyorson, Márton és Kós döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
4 órája

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
2026.08.13. 22:23

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
2026.08.13. 20:58

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
2026.08.13. 19:52

Vizes Eb: Milák Kristóf vállalja a váltót – irány a dobogó?

Úszás
2026.08.13. 17:36

Úszó Eb: döntős a 4x100-as gyorsváltó

Úszás
2026.08.13. 11:38

Sjöström sporttörténelmi aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
2026.08.12. 20:50