Vizes Eb: Milák hét, Hosszú három számban indul

K. Zs.K. Zs.
2021.05.10. 12:06
null
Milák Kristóf (Fotó: Tumbász Hédi)
Milák Kristóf hét egyéni számban áll rajthoz az úszók jövő hétfőn kezdődő budapesti Európa-bajnokságán, ezzel csúcstartó az 56 fős magyar válogatottban – írja az MTI.

 

A szövetség tájékoztatása szerint Milák Kristóf, a 200 méter pillangó világbajnoka és világcsúcstartója legerősebb száma mellett 50 és 100 méter pillangón, valamint 50, 100, 200 és 400 méter gyorson indul, illetve három váltóban is ott lehet a medencében.

A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka ezúttal három fő távjára – a 400 és 200 méter vegyesre, valamint a 200 méter pillangóra – koncentrál.

Hétfőn megkezdődött a budapesti vizes Eb – az első napon műúszás és műugrás

Két számban akár magyar 1-2-es befutó is össszejöhet, mivel a pillangón címvédő Kapás Boglárka új kedvenc távja mellett 400 vegyesen is kipróbálja magát, de indul 400 gyorson is. Ugyanakkor Hosszú tovább javíthat egy egyetemes Eb-rekordot: 200 vegyesen egymás után a hatodik győzelmét arathatja.

Az Eb-történelem legeredményesebb úszója, Cseh László 200 vegyesre nevezett. A 35 éves úszó a tizedik Európa-bajnokságára készül, amivel nehezen megdönthető csúcsot állít fel, amikor elrajtol az előfutamában. Cseh 14 Eb-címmel rendelkezik, és hét egymást követő kontinensviadalon volt aranyérmes.

Verrasztó Dávid korrekordot javíthat 400 m vegyesen: 2018-ban, Glasgow-ban ő lett a legidősebb Európa-bajnoka a számnak 30 évesen, és az elmúlt időszakban mutatott teljesítmények alapján útban a 33. születésnapja felé is ő a fő esélyes, egyúttal sorozatban negyedszer nyerheti meg ezt a számot.

A MÚSZ közleménye emlékeztet rá, hogy az olimpia évében rendezett legutóbbi két Eb nagy sikereket hozott a magyar úszósportnak: 2012-ben, Debrecenben az éremszámot tekintve ért el abszolút rekordot a csapat – 9 arannyal, 10 ezüsttel és 7 bronzzal –, míg 2016-ban, Londonban hivatalosan minden idők legjobb produkcióját nyújtotta a válogatott tíz győzelemmel (10, 4, 5).

Ezúttal kissé visszafogottabbak a várakozások, Wladár Sándor elnök a 2018-as glasgow-i szereplést állította mérceként – ott négy arany jött össze –, bár jelezte, hazai pályán egy még jobb szereplés sem kizárt.

„Bár a szurkolók ezúttal nem lehetnek velünk, azért bízom abban, hogy a megszokott fergeteges buzdítás nélkül is születnek kiváló eredmények. Világklasszisok vannak a válogatottban, akik igazi ikonnak számítanak a sportágban” – mondta a MÚSZ elnöke.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
4 órája

Jackl óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 gyorson, Márton és Kós döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
4 órája

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
9 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
Tegnap, 0:15

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2026.08.13. 23:57

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
2026.08.13. 22:23

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
2026.08.13. 20:58

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
2026.08.13. 19:52