Úszás: Kós Hubert Phelps edzőjével folytatja Amerikában

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2022.08.30. 12:05
null
Kós Hubert Phelps edzőjével folytatja (Fotó: MTI)
Amit eddig csak rebesgettek az uszodák világában, kedden délben hivatalossá vált: Kós Hubert Amerikában folytatja pályafutását, mégpedig a – többek között – Michael Phelps karrierjét is „egyengető” Bob Bowmannel.

A szakemberek jó ideje mondogatták, mekkora tehetség, nagyobb figyelmet akkor kapott először Kós Hubert, amikor két éve a Négy Nemzet úszóviadalon a Margitszigeten 200 vegyesen olimpiai A-szintet úszott – 17 évesen.

De Sós Csaba szövetségi kapitány már akkor is jelezte, hogy a mindenki által csak Hubinak hívott tehetség akár már a tokiói olimpián berúghatja az ajtót.

Aztán vártunk, és várt Hubi is.

Merthogy az áttörés is váratott magára.

A júniusi budapesti világbajnokságon persze megint látszott, hogy ez a fiú messzire juthat, és ekkor gondolkozott elő először Bob Bowman is azon, mi lenne, ha...

Kós Hubert augusztusban, a római Európa-bajnokságon végre igazán megmutatta, mire képes: 200 vegyesen aranyérmet szerzett.

És azzal a tudattal utazott el nyaralni, hogy az ősztől a tengerentúlon folytatja: a „nagy” Michael Phelps edzőjével, Bob Bowmannel dolgozik a jövőben.

Mindezt maga az Európa-bajnok úszó jelentette be kedden délben, a Magyar Úszószövetség margitszigeti székházában megtartott sajtóeseményen.

A római Európa-bajnokságra már úgy utaztam ki, hogy tudtam, másként, máshogy folytatom – mondta el Kós Hubert. – Két-három éve Bohus Richárd jelezte, hogy Bob Bowman felfigyelt rám, és érdeklődött, nem gondolkozom-e azon, hogy Amerikába megyek tanulni. Akkor még nem volt ilyen tervem, ám a budapesti világbajnokságon, júniusban szóltam Ricsinek, hogy leülnék Bowmannel.

A beszélgetésünk során végig azt éreztem, hogy ugyanúgy a legjobbat akarja az úszóinak, mint ahogyan én magamnak. Emellett sokat nyomott a latban az is, hogy Bob csapatában nagyon sok jó úszó van, márpedig szerintem a felkészülés egyik legfontosabb eleme az, hogy az edzéseken minél többet versenyezhessünk egymással. Nekem erre túl sok lehetőségem nem volt, időnként Milák Kristóffal edzettem együtt, vagy Márton Richárddal, Zombori Gáborral, és az edzőtáborokban Kovács Benedekkel és Németh Nándorral. Bob Bowman csapatában úszik a világ jelenlegi legjobb vegyes úszója, Léon Marchand, fontos szempont volt az is, hogy minden edzésen mellette készülhetek. Januártól, merthogy akkor kezdjük a közös munkát Bob Bowmannel. Addig itthon készülök Magyarovits Zoltánnal – az edzőm nagyon megértő volt, támogatott a döntésemben.”

Legfrissebb hírek

Kós Hubert és Pádár Nikolett is versenyt nyert Texasban

Úszás
8 órája

Kós Hubert harmadik az Év úszója-szavazáson, Popovici lett Európa legjobbja

Úszás
2026.01.14. 14:07

Nemzeti Sport Gála: a két legutóbbi győztes is versenyben az Év férfi sportolója kategóriában

Egyéb egyéni
2026.01.11. 10:45

Nemzeti Sport Gála: két külföldi az edzőjelöltek között

Egyéb egyéni
2026.01.09. 09:27

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
2025.12.22. 11:11

Wladár Sándor: Az év végén megint megcsillant a fény, ami azt mutatja, van jövője a magyar úszósportnak

Úszás
2025.12.21. 09:57

Hét magyar, többek között Kós Hubert is jelölt az európai vizes szövetség év legjobbjainak listáján

Úszás
2025.12.18. 17:57

Úszás: Kós Hubert 200 háton is nyert a US Openen

Úszás
2025.12.07. 07:23
Ezek is érdekelhetik