Vizes vb, műúszás: a 27. helyen zárt a magyar kettős a technikai versenyben

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.07.14. 13:55
null
A magyar páros (Fotó: Magyar Szinkronúszó Szövetség)
Nem jutott döntőbe a Barbócz Blanka, Bastianelli Angelika kettős a szinkronúszó párosok technikai versenyének pénteki selejtezőjéből a fukuokai vizes világbajnokságon.

 

A 38 duót felvonultató mezőnyben a 15 éves magyar versenyzők 173.8016 pontot kaptak a kűrjükre – ez három ponttal jobb, mint júniusban a lengyelországi Európai Játékokon –, ezzel pedig összesítésben a 27. helyen végeztek.

„Nagyon jó érzés volt világbajnokságon vízbe ugrani, szinte még fel sem fogtuk a dolgot. Ennyi néző előtt szenzációs volt szerepelni” – nyilatkozta az MTI-nek Bastianelli Angelika, aki szerint mindent kiadtak magukból, persze lehetett volna néhány dolgot másképp csinálni, ezért is kaptak a lábmunkára alappontszámot.

Barbócz Blanka megjegyezte, ő személy szerint jobban szereti ezt a számot, ugyanis ez sokkal nagyobb koncentrációt igényel. Hozzátette, természetesen a kedden sorra kerülő szabadprogramban is szeretnék a maximumot kihozni magukból.

A 12 párost felvonultató szombati fináléba a tavalyi budapesti vb-n is győztes kínai duó jutott be a legjobb eredménnyel. A Vang ikreket, Vang Liu-jit és Vang Csian-jit egyébként ezúttal is másik két ikerpár, az osztrák Anna-Maria Alexandri és Eirini Alexandri, valamint az ukrán Marina Alekszijeva, Vlagyiszlava Alekszijeva üldözi.

Legfrissebb hírek

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.29. 23:06

Statisztikák: Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
2026.06.29. 22:14

Ancelotti elárulta, miért nem küldte pályára Neymart a japánok ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:53

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:02

Martinelli volt a csodacsere, Brazília fordított, és továbbjutott Japán ellen

Foci vb 2026
2026.06.29. 21:00

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
2026.06.29. 20:20

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
2026.06.29. 19:50

Nincs gól az „első negyedben”

Foci vb 2026
2026.06.29. 19:25
Ezek is érdekelhetik