Milák Kristóf: A versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés

2024.02.28. 11:55
Mlák Kristóf bízik benne, hogy újra motiválhatja az embereket (Fotó: Árvai Károly, archív)
A versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés, hanem a siker egyik része lehet – mondta Milák Kristóf olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, aki hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elől.

Milák elárulta, szüksége volt az elmúlt időszak hosszabb pihenőjére.

A 200 méter pillangó 24 éves világcsúcstartója annak kapcsán osztotta meg gondolatait, hogy első magyarként csatlakozott a párizsi olimpiai és paralimpiai játékok hivatalos fizetéstechnológiai partnere, a Visa „csapatához”.

„Óriási megtiszteltetés számomra, hogy első magyarként csatlakozhatok a Team Visa kiváló sportolókból álló csapatához. Az előző időszak hosszabb pihenőjére testileg és mentálisan egyaránt szükségem volt. A Visa támogatása sokat jelentett számomra az elmúlt hónapokban, hiszen a nehézségek ellenére is mellettem álltak és bíztak bennem. Remélem, hogy újra motiválni tudom majd az embereket, egyúttal pedig sikerül tudatosítanom bennük azt is, hogy a versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés, hanem a siker egyik része lehet” – mondta a cég közleményében Milák Kristóf.

A tokiói olimpián 2021-ben 200 méter pillangón arany-, 100 méteren ezüstérmes világklasszis úszó legutóbb tavaly áprilisban, az országos bajnokságon versenyezett, majd júniusban jelezte, hogy nem indul a fukuokai világbajnokságon. Egy korábbi bejelentés alapján októberben, a budapesti világkupán tért volna vissza, de végül ekkor sem láthatták a rajongók, mint ahogyan most februárban a dohai világbajnokságon sem. Edzője, Virth Balázs tavaly októberben elmondta, tanítványa fél éve nem végzett olyan edzésmunkát, amely az élsporthoz szükséges. A szakember akkor úgy fogalmazott, ahhoz, hogy Párizsban 200 méter pillangón megvédje olimpiai bajnoki címét, Miláknak „már tegnap” meg kellett volna kezdenie az edzéseket.

A szerdai közleményből kiderül, hogy a sportolók személyes és szakmai fejlődéséhez a Team Visa anyagi támogatást, jótékonysági törekvéseikhez segítséget, pénzügyi edukációs, illetve mentális egészségüket és jóllétüket elősegítő eszközöket nyújt.

 

 

Legfrissebb hírek

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
2 órája

Vizes Eb: Milák, Kós és Kertész is továbbjutott – videók

Úszás
11 órája

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
Tegnap, 15:42

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
Tegnap, 0:15

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2026.08.13. 23:57

Milák Kristóf: Mi lenne, ha még edzenék is?

Úszás
2026.08.13. 22:23

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
2026.08.13. 20:58

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
2026.08.13. 19:52