Kós Hubert: Tiszta szívből örülök az ezüstnek!

– Meglepte az „egyen” kérdés?      
– Mármint az, hogy mindenki azt tudakolta, szomorú vagyok-e, tudok-e örülni az ezüstnek? – kérdezett vissza Kós Hubert a száz hát döntője után, ahol három századdal kapott ki az orosz Miron Lifincevtől.

– Igen, erre gondoltam.      
– Minden alkalommal azt feleltem erre, hogy az öröm nagyobb bennem, sőt, tulajdonképpen nincs is bennem szomorúság. Három századdal kaptam ki, ez van. Az olimpiát viszont én nyertem, azt az aranyat ezért a világbajnoki elsőségért biztosan nem adnám oda, úgy meg kiváltképp nem, hogy még csak ezután jön a kétszáz hát.

– Vagyis elégedett?      
– Ha egy hete azt mondja nekem valaki, hogy száz háton ezüstérmes leszek a rövid pályás világbajnokságon, azonnal aláírtam volna. De miért is lennék elégedetlen? Háromszor úsztam egyéni csúcsot, ez azért nem mindenkinek sikerül. És nem is sikerülhet mindig – szerintem úgy úsztam le ezt a döntőt, ahogyan azt kell, más kérdés, hogy akadt valaki, aki gyorsabb volt nálam. Ilyen az, amikor oroszok is ott lehetnek egy viadalon, ők azért tudnak versenyezni, ezt eddig is tudtuk. A keddi középdöntő után azt mondtam, lassan kezdtem, ezen is sikerült változtatnom a fináléban, tényleg beletettem mindent ebbe az úszásba, azt akartam, hogy még jobb időt ússzak, mint kedden, ez is összejött. Csak éppen nem én voltam a leggyorsabb.

– A keddi középdöntő után kapott némi fejmosást Bob Bowmantől, elárulja, mit mondott az edzője?
– Nem volt olyan durva amúgy, mint amire számítottam, mert annak azért örült Bob, hogy az első helyen jutottam be a döntőbe, és szerintem az ezüst miatt sem lesz csalódott, bár azt biztosan megkapom majd, hogy nem nyerted meg, Hubi… És tényleg nem nyertem meg, három századdal kikaptam – ez a valóság. Biztos, hogy dolgozni fogunk azon, hogy ne legyen ilyen többet. Amúgy pedig az élet néha ad, máskor elvesz. Az olimpián adott.

– Egy rövid pályás világbajnokságon akár el is vehet?      
– Bátran elvehet. Vegyen el minél többet, azokat pedig adja vissza az olimpiákon.

– Az egyik vágya így is teljesült, hiszen végre szerzett érmet hazai világversenyen.      
– Igen, ezt kipipáltuk. De aranyat még nem nyertem itthon… Reméljük, ez már ezen a héten megváltozik, ha mégsem, akkor sem leszünk túlságosan csalódottak.

– Párizs után arról értekezett, meg kell tanulnia azt is, hogyan lehet több érmet szerezni egy nagy versenyen.      
– Az a cél, hogy ez is menjen már itt, Budapesten. Lehet, hogy már a kétszáz háton visszajön mindaz, ami „elment” százon – ha százszor kérdezik meg, akkor százszor azt fogom válaszolni, hogy nem szabad csalódottságot érezni az ezüst miatt. Sem nekem, sem másnak. Lehettem volna kilencedik, tizedik is akár.

– Azért…
Nem volt ilyenre példa a múltban? Dehogynem. Többször is. Mondtam az elmúlt napokban, hogy szeretnék egy jó száz hátat úszni, mások úgy nyilatkoztak, hogy benne van a meglepetés részemről százon – szerintem ez az ezüst ebbe a kategóriába tartozik. Ez az első érmem világversenyen száz háton. Tiszta szívemből örülök neki. Úgy még inkább, hogy tudom, a fő számom csak ezután következik.