Széchy Tamás magatartása miatt vizsgálóbizottságot alakított a MÚSZ

2025.07.15. 12:55
null
Májusban életrajzi könyv jelent meg Széchy Tamásról (Fotó: Dömötör Csaba)
A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöksége eseti vizsgálóbizottságot hozott létre a néhai edző, Széchy Tamás sportolókkal szemben tanúsított magatartásának utólagos kivizsgálására.

 

A MÚSZ honlapja szerint az elnökség Wladár Sándor elnök előterjesztését támogatva határozott a bizottság létrehozásáról. A testületet Papp Gábor vezeti, a tagjai pedig Tausz Katalin, Danks Emese, Tornyossy Mónika és Ugrin Tamás.

Májusban Élet-mű-örökség címmel könyv jelent meg a 2004 szeptemberében elhunyt Széchyről. Ezt követően Batházi Tamás egykori olimpikon úszó, a MÚSZ korábbi főtitkára közösségi oldalán többek közt pedofil ragadozónak nevezte a néhai edzőt, aki embereket, emberi sorsokat tett tönkre. Hozzátette, egykori versenyzőinek többsége azóta is „lelkibeteg és idegroncs”, mivel brutálisan verte a gyermek- és fiatalkorú sportolókat.

Széchy tanítványai között több olimpiai és világbajnok volt, például Wladár Sándor, Szabó József, Darnyi Tamás, Czene Attila, Hargitay András és Verrasztó Zoltán.

 

Legfrissebb hírek

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
2 órája

Napi 16 órát tölt magaslati szobában az úszó Pápai Olivér

Úszás
2026.09.25. 11:22

Világcsúcsot úszott a japánok 17 éves tehetsége férfi 200 méter mellen

Úszás
2026.09.24. 11:29

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Kovácshegyi Ferenc: Mindig találok magamnak motivációt

Utánpótlássport
2026.09.19. 11:02

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18

Úszás: parádé Argentínában is, éremhalmozás a nyári világversenyeken

Utánpótlássport
2026.09.08. 16:29

Szántó Dávid: Állítsuk talpra a magyarokat!

Egyéb egyéni
2026.09.07. 08:50