Ifi bringás a nemzetközi porondon

2006.05.16. 01:37
Címkék
Lovassy Krisztián, a Bródy-gimnázium tizedikese a csömöri falunapokon tűnt fel 1998-ban, egy tehetségkutató alkalmával. Kezdetben Valter Tibor, majd a KSI-ben Hazai György tanítványa volt. Jelenleg a BVSC-ben, Pataki Ibolya mellett „termeli” a sikereket. Tavaly pontszerző lett a pálya Eb-n, s felfigyeltek rá a nemzetközi szövetség és egy profi csapat szakemberei is.
Lovassy Krisztián
Lovassy Krisztián
Lovassy Krisztián
Lovassy Krisztián
– A napokban vetted át a Lelkes Győző-emlékserleget, amelyet a szakági szövetség döntése értelmében az előző év legeredményesebb ifjúsági versenyzője kap. Milyen sikerekkel érdemelted ki az elismerést?
– Több magyar bajnoki címet is begyűjtöttem, legjobb eredményem az olaszországi pálya-kontinensviadalon a pontversenyben elért hetedik, scratchben pedig tizenegyedik helyezésem. Bécsben, a pályavébén pontversenyben bekerültem a döntőbe, ahol a tizenhetedik helyen fejeztem be a versenyt. Harminchat magyar és négy osztrák bajnoki címnél, a szlovák bajnokságban pedig országúton egy bronzéremnél tartok.

– Milyen eredménnyel kezdted az esztendőt?
– Húsvétkor Ausztriában versenyeztünk, száznégy kilométeres országúti viadalon. A száztíz tagú mezőnyben második lettem, majd egy hét múlva Szlovákiában megismételtem ezt a teljesítményemet. Április végén Olaszországban, az ötszakaszos Giro della Toscanán a síkhajrák összesített versenyében százhatvannyolc sportoló közül a kilencedik lettem.

– Augusztus elején lesz Belgiumban az ifi pálya-világbajnokság. Hogyan készülsz erre az erőpróbára?
– Az említett tavaszi országúti versenyek felkészülés jellegűek. Június ötödikén ismét Svájcba utazom, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség edzőtáborába, itt két hónapot töltök el, s onnan utazom a vébére.

– Célod?
– A pályavébén dobogós szeretnék lenni. Boldog lennék, ha néhány év múlva profi csapatban tekerhetnék. Nagy, tradicionális országúti versenyeken szeretnék elindulni, és jó eredményeket elérni. Érettségi, nyelvtanulás. Ha pedig befejezem az aktív bringázást, jelenlegi klubomban, a BVSC-ben szeretnék edzősködni.
Legfrissebb hírek

Serena Williams: Mindennél jobban élveztem a pillanatot

Tenisz
8 perce

Vb 2026: jobban fogy a sör, mint a víz; 300 ezer virslis kiflit is eladtak

Foci vb 2026
19 perce

A norvégok valóra vált álomként élik meg, hogy a brazilokkal játszhatnak nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
21 perce

Az élmezőny és az alsóház hozta a papírformát a jégkorong Erste Ligában

Jégkorong
22 perce

A Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
27 perce

Ezért nincs helye a volt Fradi-csatárnak a marokkói keretben

Foci vb 2026
40 perce

Vb 2026: kolumbiai születésű csatár a sztár a mexikói válogatottban

Foci vb 2026
47 perce

Van Hooijdonk szerint Marokkó két osztállyal jobb volt Hollandiánál

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik