5 kérdés - 5 válasz: Csankó Péter

2007.01.16. 00:40
Címkék
A Velencei-tavi Vízisportiskola 17 esztendős utánpótlás-versenyzőjét az evezősszakma a legnagyobb jövő előtt álló fiatal versenyzőjének tartja. Rendkívüli adottságait és képességeit hallatlan nagy szorgalommal, fegyelemmel és alázattal igyekszik kamatoztatni. A szakemberek úgy vélik, hogy a jövő nagy egypárevezős bajnoka válhat belőle.
Csankó Péter
Csankó Péter
Csankó Péter
Csankó Péter
Edzője, az édesapja nem elfogult a fiával, hagyja, hogy gyermeke eddigi eredményei beszéljenek helyette. Arra viszont nagyon büszke, hogy Csankó Péter önszorgalomból, teljes odaadással végzi a munkáját.

– Mikor kezdtél el evezni, és miért éppen ezt a sportágat választottad?
– Hat éve sportolok, s mivel édesapámmal – aki most már csak a veteránbajnokságokban versenyez – nagyon sok eseményen voltam, megkedveltem az evezést. Azt azonban hozzáteszem, nem édesapám unszolására, hanem magamtól választottam a sportágat.

– Édesapád egyben az edződ is.
– Igen, hiszen a sportiskolánál elsősorban ő foglalkozik az utánpótlással. Apu mentalitását igyekszem magamévá tenni, bízom benne, hogy még sokáig ő lesz az edzőm.

– Eddigi eredményeid?
– Négyszeres utánpótlásbajnok vagyok, kétszer nyertem az olimpiai reménységek versenyén, és amit nagyon értékesnek tartok, hogy tizennyolcszoros diákolimpiai bajnoknak vallhatom magam.

– Mit vársz az esztendőtől, és milyen terveid vannak a jövőre?
– Célom, hogy az ifjúsági bajnokságban is jól szerepeljek, és eredményeim alapján kijuthassak Pekingbe, az ifjúsági világbajnokságra, s ott a lehető legjobb eredményt érjem el. Természetesen a magyar ifjúsági bajnokságot is szeretném megnyerni. Természetesen később majd a felnőttbajnokságokban, a legjobbak között is kimagasló eredményt szeretmék elérni.

– Dicséretes tervek. A továbbtanulással kapcsolatosan milyen elképzeléseid vannak?
– Az érettségi után a Testnevelési Egyetemre szeretnék felvételizni, célom, hogy testnevelő tanár legyek, és természetesen az evezésben kívánok majd edzősködni. Remélem, minden tervemet sikerül megvalósítanom.
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
4 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
5 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
5 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
5 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
5 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
6 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
6 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik