Agárdon a csapatmunka a siker záloga

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2007.01.23. 00:51
Címkék
Az MTK Hungária U17-es korosztályú csapata veretlenül vezeti a bajnokságot, és hatalmas léptekkel halad bajnoki címe megvédése felé. A kék-fehérek hibátlan mérlegét mindössze két döntetlen csúfítja, a többi bajnokin nem talált legyőzőre Petres Tamás együttese. Miként a másik kiemelt bajnokságnál, az U19-eseknél, a fiatalok ebben a korosztályban is a Ferencvárossal vívnak nagy csatát az elsőségért. A csapatnak ugyan Petres Tamás az edzője, valójában négyfős csapatmunka folyik Agárdon. Az egykoron a Videotonban futballozó 38 esztendős szakember mellett Tamási Zsolt, Fedor Sándor és Korpa Zoltán felel a fiatalok szakmai képzéséért. „Valamennyi edzésen két edző irányítja a munkát – adott tájékoztatást Petres Tamás. – Nem jelenthetjük ki tehát, hogy egy ember kizárólag egy csapatért felelős. A képzésünk célja a versenyeztetés, amit nagyobb hatékonysággal tudunk elvégezni, ha korosztályuknál fiatalabb labdarúgókat szerepeltetünk a csapatokban. Így lehetséges, hogy a tizenhét éveseknél csak a gárda hatvan százaléka szerepel saját korosztályában, a többiek egy-két évvel fiatalabbak. A tizennyolcas korosztálynál a csapat hetven százaléka, míg a tizenkilenc esztendőseknél a komplett gárda két évvel fiatalabb.”Amint azt az elmúlt években már megszokhattuk, a Sándor Károly Akadémia labdarúgói ezúttal is a Ferencvárossal vívnak nagy csatákat, ám Rubold Péter, a zöld-fehérek utánpótlásedzője is elismerte, csak ideig-óráig tudják tartani a lépést a kék-fehérekkel.„Valóban nagyobb az előnyünk, mivel szervezettségben és a körülményekben is előrébb tartunk riválisainknál – folytatta Petres Tamás. – Az MTK nemcsak területileg válogatja a tehetségeket, országos hálózata is van. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a legtehetségesebb játékosok Agárdon futballoznak.”A korábbi négyszeres válogatott szavait igazolandó: Pintér Ádám, Simon András és Szabó Ádám csak néhány név azon labdarúgók közül, akik a közelmúltban bemutatkozhattak az MTK felnőtt-csapatában. A sikerből tehát mind a négy szakember kivette a részét, ám profi körülmények között érthetően az elvárások is nagyobbak.„Tőlünk, edzőktől is eredményes munkát várnak el, de ez így is van rendjén – mondta Petres Tamás. – A felkészülés január harmadika óta zajlik, mivel az iskola is elkezdődött. Az edzőtáborok megszervezésével is szerencsésnek vallhatjuk magunkat, hiszen rengeteg korosztályos válogatott futballistánk van, akik a nemzeti csapattal eljutnak külföldre is.”Petres Tamás tavaly februárban vette át az akkori U17-es csapat irányítását, miután elszerződött Székesfehérvárról. A Videoton színeiben 1989-ben gólkirályi címet szerző szakember utánpótlásedzőként rengeteg tapasztalatot szerezhet, s amint említette, a jövőben szeretne visszatérni egykori sikerei színhelyére, hogy a fehérvári futballt is segíthesse.
Legfrissebb hírek

PL: Manchester City–Manchester United

Angol labdarúgás
12 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
25 perce

Simán verte a Leccét az Atalanta, egy gól is elég volt Pisában az Udinesének

Olasz labdarúgás
26 perce

Szalah 95. percben lőtt tizenegyesgóljával maradt százszázalékos a Liverpool

Angol labdarúgás
32 perce

Szuperliga: Topolya–Mladoszt

Minden más foci
36 perce

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
36 perce

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik