Orendi Mihály: A rendszertelenségből próbáltam rendszert csinálni
„Igazi polihisztor” – jellemezték Orendi Mihályt a legelismertebb nevelőedzőket felsorakoztató, Mesterművek című portrékötetben néhány évvel ezelőtt. A ma hetvenhét esztendős Orendi fiatalon öttusázott, majd 1969-ben testnevelőként került az újfehértói gimnáziumba, ahol megszavaztatta a 240 fős diákságot, milyen csapatsportot szeretnének űzni az iskolában. Egy hajszállal a kosárlabda nyert, így az udvaron pattogni kezdtek a labdák – ugyanis a terem annyira rossz állapotban volt, hogy alkalmatlan lett volna a játékra.
Először a 15-16 éves lányokkal indult a megyei bajnokságban, és az első mérkőzésüket 200–16-ra vesztették el. Értelemszerűen a gyerekek nagyon elkeseredtek, Orendi pedig oldani szerette volna a hangulatot.
„A meccs után Nyíregyházáról hazafelé megálltunk a busszal, és megkérdeztem a lányoktól, hogy szeretnének-e megyei bajnokok lenni. Azt láttam a tekintetükben, hogy azt gondolják, a tanár úr biztosan megőrült. Elmondtam röviden a tervemet, ami tetszett nekik, majd emeltem a tétet:
ha két éven belül nem leszünk bajnokok, ruhástól belefekszem a Gangeszbe.
(Egy nyíregyházi patak beceneve – A szerk.) Másfél év múlva aranyérem lógott a nyakunkban.”
Orendi hozzátette, arra különösen büszke, hogy az újfehértói tanítványok közül Révészné Pocsai Erszébet a BSE-ben, Szabó Margit a Vasas Izzóban játszott éveken keresztül az első osztályban, valamint többen NB II-es szintig jutottak.
A kosárlabdával párhuzamosan atlétikai csapatot is vezetett Újfehértón, amelyet elismertek a régióban. Nem csoda, a Nyíregyházi Sportiskola megkereste Orendit, hogy szeretnék integrálni a csoportot, ezáltal jobb lehetőségekhez juthatnak a gyerekek.
„Kiemelt fontosságúnak tartom a kiválasztást. Kitaláltuk, hogy felmérjük a régió összes hetedikes gyerekét atlétikai szempontból. Több mint ezerötszáz diák vett részt ebben a programban, és két körben belőlük választottuk ki azt a harmincat, aki bekerült a Vasvári Pál Gimnázium testnevelési osztályába."
Nyíregyháza a vidéki atlétika fellegvára lett, a kilencvenes évek év elején a klubnak húsz-huszonöt válogatott versenyzője volt.
Az 1995-ös ifjúsági atlétikai Európa-bajnokságot a közelben, Debrecenben szerették volna rendezni, de az akkori városvezetés ezt nem támogatta.
„Tagja voltam az atlétikai szövetség elnökségének, megkérdeztek, hogy Nyíregyháza nem tudná-e átvállalni. Egyeztettem a polgármesterrel, partner volt, úgyhogy pályáztunk, nyertünk, és indulhatott szervezőmunka. Sem előtte, sem azóta nem volt ennél nagyobb formátumú nemzetközi sportesemény Nyíregyházán.
Az volt az álmom, hogy a városi stadionban legyen teltházas atlétikai rendezvény. Ez megtörtént, és nagyon büszke vagyok rá.
A nyíregyházi sikereket követően megkereste Debrecen frissen megválasztott polgármestere, Kósa Lajos, aki felkérte az önkormányzati tulajdonban lévő sportlétesítmények üzemeltetésére.
„Több mint húsz nagy sporteseményt rendeztünk Debrecenben az ott töltött tizenöt évem alatt. Fantasztikus versenyzőkkel és szervezőcsapattal dolgozhattam együtt, azt gondolom, hogy rengeteg fiatalnak szereztünk életre szóló élményeket.”
Aztán 2014-ben, napra pontosan tizenöt év munka után Orendi lemondott pozíciójáról, és a Magyar Korcsolyázó Szövetség ügyvezetője lett.
„Nagyon rosszul körülmények fogadtak bennünket, csak egy példa: az öltözőkben nem lehetett zuhanyozni. Megkérdeztem az akkori válogatottaktól, hogy mire van szükségük a zavartalan felkészüléshez. Készségesen elmondták, és sorban elkezdtünk megoldani minden problémát. Ahogyan a korábbi munkáimban, a korcsolyaszövetségben
az volt a célom, hogy a rendszertelenségből csináljak rendet.
A szövetségből 2018-ban távozott, jelenleg a KSI elnöki tanácsadója.
„Bármilyen pozícióban hatalmas megtiszteltetés a KSI-ben dolgozni. Azt remélem, hogy meglátásaimmal tudom segíteni a klubot, ezáltal a magyar utánpótlás-nevelést, amely mindig is központi helyet foglalt el a szívemben.”
Orendi szerint a hazai utánpótlásport rendszerének vannak még hiányosságai.
„Szerintem még hatékonyabbá lehetne tenni a kiválasztást, ugyanis azt tartják, hogy a kiemelkedően tehetségesek aránya két százalék a társadalomban. Ez alapján – a kevesebb mint tízmilliós Magyarországon – a zsenik száma kifejezetten alacsony. Nálunk nem működik az, ami Kínában, hogy a mennyiségre koncentrálunk, és statisztikailag igazoltan ki kell kerülnie néhány kiváló sportolónak annyi ember közül. Magyarországon sokkal aprólékosabban, figyelmesebben kellene a kiválasztást csinálni. Már egészen a kisgyerekeknél mérésekkel, tesztekkel meg kell találni a legjobb képességűeket, máskülönben nem juthatunk a csúcsra.”
Az edzőképzéssel kapcsolatban is tett konstruktív megjegyzéseket.
Azt gondolom, külön kellene tanítani azokat, akik eltökélten az utánpótlással terveznek foglalkozni.
Mind pedagógiai, mind szakmai téren lehetne fejlődni, ehhez viszont az kell, hogy ne általánosak legyen a képzések, amelyek minden korosztályt lefednek, hanem specializálni kellene a tananyagot és a követelményeket. Azt hiszem, így még jobb szakembereink lennének, akik még eredményesebb sportolókat nevelnének, a közönségnek pedig még több öröm jutna.”
(Kiemelt képünk fotósa: Mura László)
