Rétestészta – Patai Gergely jegyzete
Egy hónapja ilyenkor már lelkesen csomagoltak vízilabdázóink, aztán irány a reptér, irány Szingapúr. Az első napok az akklimatizációval teltek, majd annak rendje és módja szerint berúgták az ajtót: a férfiak kiütötték az ausztrálokat, a nők rangadót nyertek a görögök ellen. Egymást érték a meccsek, gyorsan eltelt a pólótorna első hete – szépen lassan a helyiek is ráébredtek, hogy vizes világbajnokság zajlik a városállamban…
Időközben elkezdték a nyílt vízi úszók is. Sentosa szigetén, első ránézésre idilli környezetben. Üdülőövezet, homokos part, pálmafák, miegymás. Csakhogy a körülmények finoman szólva sem voltak ideálisak, a vízminőség miatt halasztani kellett, kétóránként kaptuk a hírt különböző forgatókönyvekről. A bizonytalanság mellett az időjárás is megviselte az indulókat: az olimpiai számot végül a legnagyobb kánikulában rendezték meg, de a víz a reggeli órákban sem volt hűvösebb, és akkor még nem szóltunk a forgalmas kikötőben közlekedő tengerjárókról. Ez volt, ezt kellett szeretni, ehhez kellett hozzászokni. Idővel sikerült is, a sprintversenyben előbb Fábián Bettina bravúrbronzának, majd Betlehem Dávid ezüstjének örülhettünk, végszóra a vegyes váltónk ért be a harmadik helyen.
Na, de vissza a központi helyszínre! A Nemzeti Stadionban az Arsenal játszott, de „mellesleg” a szomszédos létesítményben műúszóink mutatták meg magukat a világnak, a másik uszodában vízilabdázóink adtak ízelítőt a szingapúriaknak a magyar virtusból. No meg az olimpiai bajnokoknak, a férfiak ugyanis a szerbeket, a nők a spanyolokat kiejtve jutottak döntőbe, hogy aztán kétszer tizenöt ezüstérmet pakoljanak fel a hazafelé tartó járatra. Az úszóink ekkortájt érkeztek meg a Fülöp-szigetekről, rögtön az a kép fogadta őket, hogy több százan edzenek ugyanabban a medencében…
A nyílt vízen is versenyző klasszisainknak két hétig kellett csúcsformában maradniuk, a szingapúri világbajnokságot ugyanis úgy nyújtották, mint a rétestésztát, csaknem egy hónapon át tartott. Az utolsó napokat Kós Hubert aranyozta be, ráadásként egy bronzot is begyűjtött, így minden sportágat figyelembe véve hét éremmel zártunk, ami a 2017-es budapesti világbajnokság óta a legjobb termésünk. Apropó, Budapest: két év múlva ismét vendégül látjuk a vizes sportok képviselőit, akik aligha csak udvariasságból mondogatják gyakran, hogy mennyire szeretnek hozzánk járni.
Nem mondom, hogy Szingapúrban rossz dolgom volt, de tény, a hazai világversenyekhez semmi sem fogható. Más lesz a hangulat és az érdeklődés, értő közönség előtt bizonyíthatnak a mieink. A szingapúri szintfelmérő megmutatta, hogy még kell tanulniuk, fejlődniük (mindig lehet, ugyebár), de a látottakból kiindulva stabil alapokra építkezhetnek.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
