Vízilabda: a jövőt alapjaiban meghatározó szabályváltozás jöhet

MTI MTIMTI MTI
2017.05.13. 15:06
Az európai úszószövetség (LEN) támogatja, hogy az eddigi nyolc helyett 12 női vízilabda-válogatott szerepeljen az olimpián – adta hírül az MTI.

Ugyanakkor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által megszabott sportolói létszámon nem változtatna a LEN, ez pedig azt jelentené, hogy a 24 csapat – 12 férfi és női – keretében együttesenként kettővel kevesebb, csak 11 játékos kapna helyet.

A létszámmal kapcsolatos állásfoglalás – amelyet a hazai szövetség honlapja ismertetett szombaton – a LEN kétnapos marseille-i kongresszusán született meg.

A létszámmal kapcsolatos állásfoglalás – amelyet a hazai szövetség honlapja ismertetett szombaton – a LEN kétnapos marseille-i kongresszusán született meg.

Másfajta módosításokkal azonban nem értett egyet a LEN, mert véleménye szerint a korábban napvilágot látott tervek a játék jellegét erősen megváltoztatnák.

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke a honlapnak elmondta, hogy a LEN támogatja a FINA, a nemzetközi szövetség elnöki posztjára kandidáló olasz Paolo Barellit.

„Szinte mindenki bátorította, ez az egység kiemelendő, nem megszokott a testület életében” – mondta.

„A másik lényeges történés az volt, hogy Szántó Éva, a magyarországi vizes világbajnokság szervezőbizottságának igazgatója beszámolt az esemény előkészületeiről, aktuális állapotairól – nagy sikerrel” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
23 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09