Nincs kiskapu – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
2020.04.10. 22:26

Egyik pillanatról a másikra megszűnt, feloszlott az OSC pólócsapata, a játékosokat szélnek eresztették – a főtámogató a válságos idők válságos gazdasági helyzetében nem tudja és nem is akarja támogatni a csapatot.

Túl az érzelmeken, a döntés csak első látásra, hallásra meglepő, belegondolva logikus, már-már észszerű. Névszponzorról lévén szó a járvány miatti meccsszünet jóvoltából nem viheti jó hírét szerte a világban a csapat, ahogy a magyar pólóét sem.

Miközben folyamatosan jönnek a hírek a fizetéscsökkentésekről, a béralkukról, az OSC-é az első eset, amelyik nem a kevesebbről szól, hanem – az elégről. Nem csupán a pólócsapat szűnt meg, hanem a jövő is.

Békeidőben hasonló esetekben kész vagyunk a válasszal, kérdezzük, hogy a cég miért vágott bele egyáltalán a projektbe, ha egy csapással lefejezi, ám most nem tehetünk mást, mint amit a OSC-póló valamennyi érintettje: tudomásul vesszük. Nem véletlen, hogy Vad Lajos edzőn kívül senki sem kommentálta a helyzetet. Ugyan mit lehet ilyenkor mondani? A bocs' kevés és nevetséges, az ígérgetés pedig felelőtlen. Az általam tisztelt, nagyra becsült Vad edző is csak annyi pozitívumot talált a jelenben, hogy sikergazdagon – bajnoki és BL-éllovasként, 2020-ban veretlenül – élik át a reménytelenséget.

Nem kell hozzá nagy ész, hogy sejtsük: nem csupán az OSC-pólósok válnak egyik pillanatról a másikra földönfutókká a sportban. Ha beüt a ménkű, lehet dühöngeni, ám nem túl etikus. Elvégre ha azt meglehetősen jól tűrték az elitsport szereplői, hogy gyakran a józan észen túlmutató a jövedelmük – csak mismásoltak az érdekeltek, amikor felvetették nekik, hogy azért jön hozzánk annyi külföldi klasszis, mert összehasonlíthatatlanul többet keres(het)nek, mint hazájukban vagy máshol Európában –, a csapást illendő emelt fővel tűrni.

Arról nem beszélve, hogy a klubok egyébként is a nyereség-veszteség bűvöletében élnek, hivatalosan: gazdálkodnak. Eddig sokan megtehették, hogy fittyet hányjanak a piac valós követelményeire, ám most képtelenség – a válság nincs tekintettel a kiskapukra.

Hogy mi lesz – fogalmam sincs. A hitem mondatja velem, hogy túljutunk, túljut a sportunk is a mostani nehéz időszakon. Kívánom, hogy az OSC-póló az újjászületésben is az elsők között legyen.

Legfrissebb hírek

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
20 órája

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
2026.06.28. 23:54

Zöld-foki ragyogás – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:51

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05

A bakelit varázsa – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.24. 23:21

Szertefoszlott szkepticizmus – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 23:12

Pótcselekvés – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.21. 23:58
Ezek is érdekelhetik